A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Macgregor: Kijev veresége után ez igenis jár Magyarországnak


Douglas Macgregor szerint elkerülhetetlen az ukránok veresége, ezután pedig a szomszédokhoz csatolhatnak területeket a történelmi szálakat figyelembe véve. A románokat viszont kifelejtette az egyébként teljesen képtelen forgatókönyvéből.

Kijev veresége a Moszkvával folytatott konfliktusban alapjául szolgál majd a köztársaság Oroszország, Fehéroroszország, Lengyelország és Magyarország közötti felosztásáról szóló tárgyalásoknak – véli Douglas Macgregor, a Pentagon vezetőjének korábbi tanácsadója.

Hogy a lengyelek, a magyarok vagy a fehéroroszok úgy döntenek-e, hogy párbeszédet kezdeményeznek Moszkvával az országaikhoz történelmi szálakkal kötődő ukrán területekről, azt nem tudni, de az ukrán állam és fegyveres erőinek elkerülhetetlen összeomlása kétségtelenül alapjául fog szolgálni az ilyen megbeszéléseknek

– idézi a Gazeta a szakértőt, aki kihagyta az egyenletéből a románokat, pedig az ilyen vad elméletekben ők is szerepet kapnak általában.

Fontos hangsúlyozni, hogy az ehhez hasonló forgatókönyveknek semmiféle valóságalapjuk nincs, a magyar kormány pedig a háború kitörése óta ezerszer jelezte már, hogy semmiféle területi követelése nincs, maximálisan tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását. 

(Mandiner)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések