A Bajnai Gordon-féle datadatos kör is része lehet a júniusi választások befolyásolására formálódó szervezkedésnek, s a 2022-es kísérletükhöz hasonlóan ismét külföldi pénzeket próbálhatnak becsatornázni az országba – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke annak kapcsán, hogy megírták: Bajnaiék köre megjelent Magyar Péter mozgalma mögött. Cikkük nyomán a hivatal vizsgálatot indított, ám nem ez volt csütörtöki tényfeltáró írásunk egyetlen következménye.
Vélhetően ugyanaz a
kör igyekszik majd befolyásolni a júniusi önkormányzati
képviselő-választás, valamint az európai parlamenti választás
eredményét, amely a 2022-es országgyűlési voksolással összefüggésben is
tett ilyen kísérletet – jelentette ki a lapnak Lánczi Tamás, a
Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke. Szavai szerint a Magyar Nemzet
április 18-án megjelent cikke alapján jutottak erre a következtetésre,
ugyanis lapban arról számoltak be, hogy a Magyar Péter-féle Talpra,
magyarok! nevű mozgalom mögött is a Bajnai Gordon-féle datadatos csoport
áll. – Nem véletlen, hogy Magyar Péter a nyilvánosságra került
információkat nem cáfolta. A jelenleg formálódó befolyási kísérletben is
van külföldi szál, amiből arra lehet következtetni, hogy ez a kör
ugyanúgy külföldi pénzeket próbál majd becsatornázni az országba,
ahogyan 2022-ben tették. Vélhetően a pénzbetáplálási oldalon is
ugyanazokra a szereplőkre számítanak – fejtette ki Lánczi Tamás, aki azt
is közölte, hogy a külföldi finanszírozási kísérlet gyanúja alapján a
Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított.
A hivatal egy
közleményt is kiadott az ügyben, amelyben Lánczihoz hasonlóan azt
emelték ki: felmerül a gyanúja annak, hogy a 2022-es országgyűlési
választások előtt a Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt
mozgalmát támogató érdekkör jelenleg ismét a magyar választásokat vette
célba. Felidézték: amellett, hogy ez a csoport a magyar törvényeket
kijátszva igyekezett befolyásolni a magyar választásokat, több európai
uniós kampányban is aktív szerepet vállaltak.
0 Megjegyzések