A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Gondnokság alá helyezte egy francia bíróság Jean-Marie Le Pent


Az egykori pártelnök egészségi állapota az egy évvel ezelőtti szívrohama óta romlott meg jelentősen. 

Egészségi okok miatt „bírói védelem alá helyezték” Jean-Marie Le Pent, a volt francia Nemzeti Front (ma: Nemzeti Tömörülés) alapítóját és volt elnökét – közölte szerdán Louis Aliot, a Nemzeti Tömörülés alelnöke. A gondnokságnak megfelelő polgári jogi intézkedést a 95 éves pártalapító családja kezdeményezte a bíróságon 

A végzés alapján három lánya – Marie-Caroline, Yann és Marine Le Pen – mostantól a képviselője, ők járhatnak el apjuk nevében külön-külön vagy közösen. Az egykori pártelnök egészségi állapota az egy évvel ezelőtti szívrohama óta romlott meg jelentősen.   

Jean-Marie Le Pen 1972 és 2011 között volt az elnöke az általa alapított Nemzeti Frontnak, amelyben sikerült egyesítenie a történelmi francia szélsőjobboldal különböző irányzatait, a francia Algéria támogatóitól kezdve egészen azokig, akik nosztalgiát éreznek a náci Németországgal kollaboráló Philippe Pétain irányította Vichy-kormányzat iránt. Verbális megnyilvánulásai miatt többször elítélték rasszizmus és antiszemitizmus miatt, de 2002-ben sikerült bejutnia a francia elnökválasztás második fordulójába, amelyet végül a jobbközép Jacques Chirac nyert meg. A pártelnök-alapító lányának, Marine Le Pennek az irányítása alatt, aki az utóbbi három elnökválasztáson mindig bejutott a második fordulóba, a Nemzeti Front utódpártja, a Nemzeti Tömörülés Franciaország legnagyobb ellenzéki pártjává vált.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések