Volt, aki baltával, de olyan is akadt, aki fegyverrel támadt rá a mentősökre.
Meghökkentő
tendenciáról számolt be Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat:
azt írják, az elmúlt egy hét alatt 3 mentőegységre is rátámadtak
segítségnyújtás közben. Az első incidens során a múlt héten Pest
vármegyébe érkeztek a mentők egy beteghez, aki a sötétben megbújva
gázriasztó fegyverrel lőtt rájuk.
Alig pár nappal később
Győr-Moson-Sopron vármegyében siettek az életmentők egy nő segítségére,
akit párja fizikálisan bántalmazott. Az ittas férfi ellátás közben
visszatért a helyszínre, újra barátnőjére támadott, majd a mentősöknek
esett ököllel.
Itt azonban nem állt meg az erőszak, mivel kedden, amikor Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyébe kérték a mentők segítségét egy nő erős alhasi fájdalmai miatt, szintén a beteg párja akadályozta az ellátást. A vizsgálatok alatt hirtelen kirángatta a nőt a mentőautóból, majd baltával a kezében fenyegette a mentőket.
A bejegyzésben leszögezték, a mentősök minden alkalommal a protokollnak megfelelően jártak el, elhagyták a veszélyes helyszíneket és segítséget kértek. Noha a mentősök egyik esetben sem szenvedtek sérüléseket, de ez csupán a szerencsének, a gyors reagálásnak és lélekjelenlétüknek köszönhető.
Végezetül
megjegyezték, az Országos Mentőszolgálat mentálhigiénés csoportja
felvette a kapcsolatot az érintett életmentőkkel. Az OMSZ továbbra is
igyekszik minden védelmet és támogatást megadni az alkalmazottainak, de
néha elkerülhetetlen, hogy támadás érje a mentősöket, amikor egyes
emberek kiszámíthatatlanok.
0 Megjegyzések