Szerda késő esti beszédében Volodimir Zelenszkij is reagált a belgorodi halálos repülőgép-szerencsétlenségre. Az ukrán elnök azzal vádolta az oroszokat, hogy ukrán hadifoglyok életével játszanak, és nemzetközi vizsgálatot követelt – írja a BBC.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szerda délelőtt lezuhant egy orosz Il–76-os katonai szállító repülőgép Oroszországban az Ukrajnával határos Belgorod déli részén. Az orosz védelmi minisztérium szerint a lezuhant gépen 65 ukrán hadifogoly vesztette életét, és a gépet az ukránok lőtték le, ezért az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rendkívüli ülését kezdeményezte.
Szerda esti beszédében az ukrán elnök azt mondta, tájékoztatást kért a belgorodi repülőgép-szerencsétlenséggel kapcsolatban, mindent megtesznek, hogy megismerjék a tényeket, és ragaszkodni fognak a nemzetközi vizsgálathoz is.
„Nyilvánvaló, hogy az oroszok szórakoznak az ukrán foglyok életével, hozzátartozóik érzéseivel és társadalmunk érzelmeivel”.
„Minden
egyértelmű tényt meg kell állapítani, a lehető legnagyobb mértékben,
tekintettel arra, hogy a repülőgép orosz területen zuhant le – a mi
ellenőrzésünkön kívül” – hangsúlyozta.
„Meghallgattam a
főparancsnok és a vezérkar jelentését a légierő bevetéséről. A fő
hírszerző igazgatóság tisztázza a foglyok sorsát. Az Ukrán Biztonsági
Szolgálat minden körülményt kivizsgál. Utasítottam az ukrán
külügyminisztert, hogy tájékoztassa partnereinket az Ukrajna
rendelkezésére álló információkról”.
Zelenszkij az eset miatt lemondta a csütörtökre tervezett regionális körútját.
0 Megjegyzések