A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Vásárhelyi: A kormány kifejezetten örül annak, ha elmennek Magyarországról a tehetséges emberek


Vásárhelyi Mária volt a Klubrádió Reggeli személy című műsorának vendége.


Természetesen a jelenlegi rendszer ekézésben merült ki az eszmefuttatása.

A hungarofób Vásárhelyi azt ecsetelte a múlt kapcsán, hogy az elmúlt 100-150 évben egyfajta nemzeti gőg volt ránk, magyarokra jellemző, ezért nézzük le a körülöttünk élő országokat, akik egyébként folyamatosan lehagynak minket.

„Ezt a nemzeti gőgöt pedig szerinte a kormány nacionalista dumájával lehet tovább csiholni.”

Vásárhelyi úgy látja, a „társadalom döntő többségének nem fontos, honnan tájékozódik, az utazás is nagyon keveseknek adatik meg. A döntő többség soha nem utazik el külföldre.”

„Ez a kormány pedig kifejezetten örül annak, ha elmennek innen azok az emberek, akikben van igazán ambíció, akik tehetségesek, van igényük a szabadságra, a nyugati életformára, folytatta később” – mondta a baloldali Vásárhelyi.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések