Az elnökválasztáson a Kínával kritikus kormánypárti jelölt győzött Tajvanon.
A
tajvani külügyminisztérium vasárnap felszólította Kínát, tartsa
tiszteletben a szigeten a hét végén rendezett elnökválasztás eredményét.
A tárca közleményben "abszurdnak" nevezte a voksolással kapcsolatos
pekingi visszhangokat, kiemelve, hogy több tucat ország gratulált már az
eredményekhez.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a szombati
elnökválasztáson a kormánypárt, a tajvani függetlenség támogatójának
számító Demokratikus Haladó Párt (DPP) jelöltje, Laj Csing-Tö leköszönő
alelnök győzött a szavazatok 40,1 százalékával, 71,9 százalékos
részvételi arány mellett.
A győzelme után Laj külföldi újságíróknak azt mondta, a voksolás megmutatta a nemzetközi közösségnek, hogy "a demokrácia és az önkényuralom közül a tajvani nép az elsőt választja". Ehhez azt is hozzátette, hogy
Tajvan a demokrácia oldalán marad, ugyanakkor reméli, folytatódik Tajvan és Kína együttműködése.
Csen Pin-hua, a tajvani ügyekkel foglalkozó kínai hivatal szóvivője a választási eredmények ismeretében azt közölte, Peking "határozottan ellenzi" Tajvan függetlenségét, a kínai külügyminisztérium egyik szóvivője pedig leszögezte:
csak egyetlen Kína létezik.
0 Megjegyzések