A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Otthona előtt akarta kivégezni a rendőrt, mert korábban megbírságolta


Hivatalos személy elleni erőszak valamint emberölés előkészületének bűntette miatt vett őrizetbe és hallgatott ki gyanúsítottként egy középkorú férfit a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.  

A közlemény szerint január 10-én a rendőrök egy borsodi településen közlekedésrendészeti ellenőrzés keretében intézkedtek egy helyi férfival szemben, akivel közölték - miután pozitív eredményt produkált a légalkoholellenőrzés során -, hogy elő fogják állítani a rendőrkapitányságra - számolt be róla az MTI.

A megalapozott gyanú szerint ekkor a férfi megveréssel fenyegette meg a rendőrt, aki ezt követően megbilincselte.

Miközben a rendőrkapitányságra szállították, majd a kapitányságon az elkövető továbbra is bántalmazással fenyegette a rendőrt és családját, kijelentette, hogy a rendőrt megöli, vagy megöleti, illetve leköpte a hivatalos személyt.

Fejbe akarta lőni a rendőrt

A férfi szabadon engedését követően sem tett le a rendőrök ellen tervezett retorzióról: a következő napokban több ismerősének beszámolt arról, hogy a rendőrök bántalmazását és a rendőr zászlós megölését tervezi. A szándékát részletesebben is kifejtette, közölte, hogy „29 lőszert akkor sem tud megúszni, ha rendőrautóban ül”, majd azt is, hogy tudja, hol adnak gépkarabélyt két teli tárral - írták.

A férfi azt állította, hogy a cselekmény végrehajtására kész terve van, és az is megfogalmazódott benne, elmegy a rendőr házához és amikor hazaér fejbe lövi a zászlóst a kapuban.

Találtak nála egy fegyvert

A regionális nyomozó ügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügyben a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogta a férfit, kutatást végzett a lakóhelyén - ahonnan egy engedéllyel tartott maroklőfegyver került elő -, majd gyanúsítottként hallgatta ki.

Az ügyészség - mivel az elkövetővel szemben fennáll a bűnismétlés, valamint bizonyítás megnehezítésének veszélye - indítványozta a férfi letartóztatását. A letartóztatásról a Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája pénteken dönt - áll a közleményben.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések