A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Nagy Feró fiának fontos volt édesapja áldása


Új korszak kezdődik a Beatrice életében, miután két tagjuk is bejelentette távozását


Ismét új korszak kezdődik a Beatrice életében, miután két tagjuk – köztük Nagy Feró fia – is bejelentette távozását. Az M5 Agenda című kulturális híradójában Nagy Feró és Nagy Hunor Attila is megszólalt a döntés kapcsán. Az együttesből kiváló dobos elmondta: fontos volt számára, hogy apja is áldását adja tervére – írja a hirado.hu.

Az 1969-ben alakult Beatrice története során már több változáson – visszavonuláson, újjáalakuláson – ment keresztül. Legutóbb 2010 elején szerveződött át a zenekar, ekkor került a korábbi dobos helyére Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila. A zenész 13 év után döntött úgy, távozik az együttesből, majd a gitáros Kékkői Zalán is kilépett.

„Már évek óta készültem erre lelkileg, vagyunk olyan kapcsolatban, hogy fontos volt nekem az áldása” – nyilatkozta édesapja és döntése kapcsán Nagy Hunor Attila az Agendának. Nagy Feró is megszólalt az M5 műsorában, megerősítve, fia régóta tervezgette a váltást, amit ő tiszteletben tart, és továbbra is támogatja karrierjét. „Azt mondta, szeretné a saját útját járni, elfogadtam.”

Most ismét új korszak kezdődik a Beatrice történetében, ahogy közösségi oldalukon is írják: folytatják a munkát, és hamarosan új felállásban térnek vissza.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések