Az elfelejtett kommunista tévés a Facebookon tombol.
„Nagyon
érdekes a Pénzügyminisztérium év végi jelentése, ami egy egészen más
országról szól, mint amiről Orbán folyamatosan hazudozik. Ebben az
országban ugyanis 17,6 százalékos az éves infláció, miközben az
államháztartási hiány közel kétszerese a tervezettnek. Csökkent a
reálbér és csökkent a háztartások fogyasztása, ami azt jelentette, hogy
kisebb lett az állam ÁFA bevétele. Ezért azután dupla annyi adót raknak
januárban az üzemanyagra, mint amit az EU elvárna.
Az Orbáni
politikai ámokfutás következtében nem érkeznek a milliárdok az Unióból,
ezért jóval kevesebb pályázatot – értsd fejlesztési lehetőséget – hirdet
meg az állam. Hogy a jövő év is garantáltan bukta legyen.
Csak a
trollok, a fidesz fanok kedvéért megismétlem, hogy mindezt már nem csak
én mondom, hanem a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium, egy igen
ravaszul eldugott év végi jelentésében. Na, melyik mond igazat?”
0 Megjegyzések