„Lángba borítom ma éjjel a várost”, „lőfegyvert és lőszert tartok” – ilyen és ehhez hasonló üzenetek álltak a férfi által küldött levelekben.
A
Budakörnyéki Járásbíróság nem végleges, de végrehajtható végzésével
elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki
terrortámadásokról – köztük a bécsi főpályaudvar felrobbantásáról –
küldött fenyegető e-maileket a rendőrségnek – közölte a Budapest
Környéki Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
Közleményük szerint a
gyanúsított hétfőn mobiltelefonnal több e-mailt küldött az Országos
Rendőr-főkapitányságnak, a Készenléti Rendőrségnek és fővárosi kerületi
rendőrkapitányságoknak, amelyekben kérte, hogy küldjék ki lakcímére a
bevetési osztályt, a „TEK-et”, illetve jelezte azt is, hogy lőfegyverrel
és lőszerrel rendelkezik.
Ennek bizonyítékául az egyik levelében lőfegyvernek látszó tárgyakról küldött képet.
A
gyanúsított később a Váci Rendőrkapitányság központi e-mail-címére is
küldött elektronikus üzenetet, amely komoly félelem keltésére alkalmas,
személy elleni erőszakos és közveszélyt okozó bűncselekménnyel
fenyegetést tartalmazott – ismertették.
Hozzátették: hasonló
e-maileket küldött a Győri Rendőrkapitányság központi e-mail-címére is,
amelyek olyan fenyegetéseket tartalmaztak, több, Bécs elleni
terrortámadásra utalva.
A bíróság a fenyegetések súlyára és a
kiszabható büntetés mértékére, továbbá arra, hogy tettét folyamatban
lévő büntetőeljárás hatálya alatt, továbbá ismétlődően követte el, a
gyanúsított letartóztatásáról döntött – írták.
Hozzátették: a
Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája meghallgatta a gyanúsítottat
és az ügyészi indítvánnyal részben egyetértve elrendelte a
letartóztatását legfeljebb egy hónapra az Igazságügyi Megfigyelő és
Elmegyógyító Intézetben.
A döntést az ügyész tudomásul vette, a
gyanúsított és védője fellebbezést nyújtott be ellene, így a végzés nem
végleges, de végrehajtható – áll a közleményben.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügyről csütörtökön a police.hu oldalon azt írta:
a rendőrök mindössze pár óra alatt elfogták egy budapesti, IV. kerületi lakásban a 27 éves férfit.Tájékoztatásuk szerint a férfi által küldött levelekben olyan kifejezések szerepeltek, mint „lángba borítom ma éjjel a várost”, „lőfegyvert és lőszert tartok”, „felrobbantom az egész várost – Allahu Akbar” vagy „a Hamász nevében terrortámadást tervezek”.
Tettét, amelyet elmondása szerint viccnek szánt, a rendőröknek azzal magyarázta, hogy kedvenc zenekara a Hooligans, és a Lángba borítom a várost című nótájuk szolgáltatta számára az alapötletet, továbbá kíváncsi volt arra is, hogyan érkeznek ki a bevetési egységek otthonához.
A rendőrök a férfit őrizetbe vették, ellene terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés gyanúja miatt indult eljárás.
0 Megjegyzések