A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Donald Tusk: Helyre akarom állítani a jogállamot


A lengyel miniszterelnök az interjújában kijelentette, a közmédia rendbetételével is a jogállamot akarják erősíteni.

Donald Tusk, az egy hónapja hivatalba lépett lengyel kormányfő pénteken este adta az első nagy tévéinterjúját. A börtönbüntetésre ítélt volt belügyminiszterről és helyetteséről – akiket csütörtökön a köztársasági elnök palotájában tartóztattak le egy 2007-ig visszanyúló ügy kapcsán – azt mondta, súlyos bűncselekmények miatt jogerősen elítélt emberekről van szó, és a bíróságok ítéleteit egy jogállamban tiszteletben tartják. 

Ezért van börtönben Mariusz Kaminski és Maciej Wasik. 

Ha a köztársasági elnök kegyelmet akar nekik adni, azonnal megtehette volna, és akkor rögtön szabadlábra kerültek volna. Ehelyett csak egy hosszabb kegyelmezési eljárást kezdett el – közölte a miniszterelnök. A képviselői mandátumukat szerinte nem kapják vissza a politikusok, mert azt az ítélet után a törvény erejénél fogva veszették el. 

Andrzej Duda köztársasági elnökkel együtt akar működni a külpolitika, a nemzetbiztonság ügyeiben, legelsősorban Ukrajna támogatásában. De azért megjegyezte: az elnök nyolc éven át 

szó nélkül tűrte, hogy egykori pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) lerombolta a jogrendet, sőt ő is közreműködött ebben. 

Tusk „barátságos Lengyelországot” akar, ugyanakkor azt ígérte: hamarosan a PiS olyan visszaéléseit fogják leleplezni az állami cégeknél, hogy mindenkinek égnek áll majd a haja, aki ezeket elolvassa. Ők nyílt pályázatok útján nevezik ki a mostani pártemberek utódait e társaságok élén.

A közmédia rendbetételével is a jogállamot akarják erősíteni – jelentette ki a miniszterelnök. A szigorú abortuszszabályok enyhítéséről kijelentette, van erre tervük, de a koalíción belül nincs egyetértés, a kormányban részt vevő két konzervatívabb párt népszavazást akar.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések