A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Boris Johnson: Trump visszatérése nagy győzelem lehet a világ számára


Donald Trump visszatérése nagy győzelem lehet a világ számára, ezt hangsúlyozta az előttünk álló amerikai választással kapcsolatban Boris Johnson. 

Az Egyesült Királyság korábbi miniszterelnöke a Daily Mail brit napilapban közölt cikkében úgy fogalmazott:

Trump elnöksége éppen az lehet, amire a világnak szüksége van.

A nyugati liberális értelmiség végre észrevette a novemberi amerikai elnökválasztás valószínű eredményét – tette hozzá a volt brit vezető, aki olyan vén banyákhoz hasonlította őket, akik sikítanak félelmükben, ha egeret látnak az alsószoknyájukban.

Kiemelte: az iowai republikánus előválasztás eredményei pedig mennydörgésként hatottak sok helyen, még a davosi világgazdasági fórumon is.

Mint arról lapunk is beszámolt, az iowai előválasztáson Donald Trump elsöprő győzelmet aratott. Ezzel pedig megerősítette vezető szerepét a republikánus jelöltek között.
Boris Johnson az ukrajnai háborúval kapcsolatban is megfogalmazta gondolatait.

Ez korunk legfőbb küzdelme, és még mindig nem teszünk eleget e hősies nemzet megsegítéséért. Az elmúlt két évben az ukránok életüket áldozták, és elképzelhetetlen nehézségeket viseltek el a szabadság ügyéért

– húzta alá a volt kormányfő.

Johnson arra kérte az embereket, hogy tegyék fel maguknak a kérdést: melyik amerikai elnök állt ki először Ukrajna mellett Putyin 2014-es inváziója után?

A nagy liberális internacionalista Barack Obama volt az? Nem. Semmit sem tett, hogy Putyint kiszorítsa Ukrajnából, sem a Krímből, sem a Donbászból. A franciák sem, a németek sem, és őszintén szólva az Egyesült Királyság akkori kormánya sem

 – szögezte le a volt miniszterelnök, aki szerint bármit is mondanak most Trump elnökről, ő nem hiszi, hogy úgy akar majd bevonulni a történelembe, mint az elnök, aki elhagyott egy országot, amelynek már segített megőrizni a szabadságát.

Trump minden bizonnyal követelni fogja, hogy az európaiak fizessenek többet saját védelmükért – de hát ez az Egyesült Államok (és valójában az Egyesült Királyság) régóta fennálló politikája

 – tette hozzá.


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések