Az alapbért cafeteriával és vásárlási kedvezménnyel is kiegészíti a vállalat.
Január 1-jétől az Auchan 12,5 és 21,3 százalék között emeli az áruházaiban fizikai munkakört betöltő munkatársai fizetését.
Az áruházlánc közleménye szerint a legtöbb munkatársat foglalkoztató régiókban a szakképzettséget nem igénylő áruházi pozíciókban az alapfizetések idén havonta bruttó 380 ezer forinttól (próbaidő alatt 360 ezer forint) indulnak, és az elérhető bruttó jövedelem akár 539 ezer forintig terjedhet.
Az áruházi fizikai munkakörökben dolgozók több mint 40 kereskedelmi pozíció közül válogathatnak, amelyekben a legmagasabb elérhető bruttó jövedelem 630 ezer forint.
A logisztikán dolgozó komissiózó munkatársak jövedelme a próbaidő lejárta után, a teljesítmény alapú prémiummal kiegészülve átlagosan havi bruttó 679 ezer forint, egy magasemelős-targoncás esetében pedig átlagosan bruttó 709 ezer forint.
A kereseteket a béren kívüli juttatások egészítik ki. A vállalat továbbra is biztosítja munkatársainak a vásárlási kedvezményt és a Cafeteria kártyát, valamint a jogszabályi minimum felett támogatja a munkábajárás költségét.
Az ideivel együtt az elmúlt három évben jelentős összeget, több mint 11 milliárd forintot fordítottunk a jövedelmek fejlesztésére. A jelenlegi gazdasági helyzetben mindenki számára fontos a biztonság, a tervezhetőség és a stabilitás, az idei bérpolitika kialakításánál ezeket a szempontokat is figyelembe vettük – értékelte a bejelentést Sós Gabriella, az Auchan országos HR igazgatója.
0 Megjegyzések