A Republikon Intézet vezetője, a volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő szerint az ellenzéki pártok nyilvános vitái szavazatokba kerülhetnek.
Az elmúlt napok legfontosabb belpolitikai eseménye Nyirati Klára távozása a Momentumból. Mint ismert, a bajai polgármester élesen bírálta Donáth Annát, amiért az beleszállt Gyurcsány Ferencbe, ezért a Momentum fegyelmit indított a városvezető ellen, aki nem várta meg annak lezártát és pénteken kilépett a pártból.
Az ATV megkereste Horn Gábort, a Republikon Intézet vezetőjét, aki azt mondta, nem lepődött meg az eseményeken.
Nagyjából erre számítottam sajnos régi pártmúltra visszatekintve és látva már ilyet személyesen is az SZDSZ-ben”
– jegyezte meg.
A
volt országgyűlési képviselő elmondta, amennyiben a korábban
együttműködő pártok nem rendezik egymással a viszonyukat, az a szavazók
elvesztéséhez vezethet.
„Elvesztik a kedvüket az ellenzéki
szavazók, és akár otthon is maradhatnak, tehát ha az folyik az
elkövetkező hónapokan, hogy ki kivel nem és miért, és ezért ki lép ki
honnan és hova és merre, az azt is jelentheti, hogy az ellenzéki szavazó
azt mondja, menjetek a fenébe!” – szögezte le.
0 Megjegyzések