December 4-én, hétfőn utalja az államkincstár a decemberi nyugdíjakat. A pénz akár már a délelőtti órákban megérkezhet a számlára.
Előzőleg már írtunk arról, hogy (az utóbbi években bevett gyakorlathoz hasonlóan) várhatóan idén is a szokásosnál egy héttel korábban, december 4-én utalja ki az év utolsó hónapjára a nyugdíjakat a Magyar Államkincstár.
Az Infostart most azt írta erről: tapasztalataik szerint
a pénz akár a délelőtti órákban megérkezhet a nyugdíjasok számlájára.
Megjegyezték
azt is, hogy a decemberi nyugdíj már emelt nyugdíj lesz, hiszen a
kormány novemberben – a magas infláció miatt – kiigazította az év elejei
15 százalékos nyugdíjemelést. Ennek értelmében 3,1 százalékkal többet
kaptak a nyugdíjasok már novemberben is, és a szépkorúak visszamenőleg
is megkapták az utóbbi hónapokra vonatkozó emelést, ami nagyjából 37
százaléknyi „extra” nyugdíjat jelenthetett novemberben.
Ezen túl januárban lesz egy újabb, 6 százalékos emelés: az arra vonatkozó rendeletet a napokban írta alá Orbán Viktor.
0 Megjegyzések