A Fővárosi Törvényszék 2023. december 12-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség a terheltet emberölés, valamint kifosztás bűntettével vádolja.
A vádirat szerint a férfi egy azonos neműekhez vonzódók részére létrehozott párkereső oldalon megismerkedett a – pénzért szexuális szolgáltatást is nyújtó – sértettel, akivel 2021. január 14-re találkozót beszélt meg. A sértett mielőtt elindult a terhelt lakóhelyére, amfetamint fogyasztott.
A találkozóról a sértett élettársa és annak nővére is tudott, az út során végig egyeztettek egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül, és később a sértett még arról is tájékoztatta őket, hogy 18 ezer forintot kapott a vádlottól.
Ezt követően a terhelt közelebbről meg nem határozható okból összeveszett a sértettel és bántalmazni kezdte őt. Az udvarra kimenekülő sértettet a vádlott egy ismeretlen tárggyal fejen is ütötte, amely miatt a férfi a földre került. A terhelt a védekezésre képtelen sértett nyakából levette annak kb. 70 ezer forint értékű aranyláncát, és elvette tőle a korábban részére átadott 18 ezer forintot is.
A bántalmazás során a sértett még tudta fogadni az élettársa hívását, beszélni azonban már nem tudott vele. A bántalmazásra utaló hangokat és a sértett segélykiáltásait hallva az élettárs tárcsázta a segélyhívó számot, majd a nővére által hívott taxival elindultak a vádlott lakcímére. A terheltet a kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták.
A sértett az elszenvedett életveszélyes sérülései, valamint a bűncselekményt megelőzően fogyasztott amfetamin következtében a helyszínen életét vesztette.
Az előkészítő ülésen a terhelt a bűnösségét nem ismerte el, a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le. Az előterjesztett bizonyítási indítványok elhangzását követően a bíróság tárgyalást tűzött ki az ügyben, a bizonyítási eljárást a vádlott kihallgatásával nyomban meg is kezdte.
Az eljárás 2024. március 18-án tanúk, március 20-án pedig szakértő meghallgatásával folytatódik.
0 Megjegyzések