„Nikki Haley és a többi republikánus jelölt jobban teljesít Donald Trumpnál, ha Joe Bidennel szemben vizsgálják a népszerűségüket.” Ezt Rajnai Gergely, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője mondta az ATV Heti Világhíradónak. A szakértő szerint ez azonban nem jelenti azt, hogy Trump riválisai esélyesebbek lennének nála az előválasztáson, illetve az elnökválasztáson.
Bőkezű adományozót talált a republikánus
elnökjelöltségre pályázó Nikki Haley. A volt dél-karolinai kormányzó
mögé ugyanis beállt Charles Koch amerikai milliárdos lobbicsoportja.
Egyesek szerint ez még kevés a győzelméhez, de mások úgy vélik: hatása
lehet az előválasztásra.
A felméréseket közel 60%-kal Donald
Trump vezeti. Mögötte 13%-kal Ron DeSantis floridai kormányzó, és
10%-kal Nikki Haley, aki Trump elnöksége alatt ENSZ-nagykövet volt.
Rajnai
Gergely az ATV Heti Világhíradó című műsorában elmondta: Charles Koch
és néhai testvére régen is mérsékeltebb jelölteket támogatott. „Amit a
Nikki Haley mögé beállásuk jelez, az az, hogy őt találták a legjobb
ilyen középen álló jelöltnek, a leghagyományosabb republikánus
jelöltnek, aki Trumpot esetleg legyőzheti, vagy akit Trump ellen ki
lehet állítani az előválasztásokon. Elsősorban erről van szó, hogy Mike
Pence és a többi jelölt, akik most már azért szép lassan kiszállnak a
versenyből, azok mind beálljanak Nikki Haley mögé, és egyesítsék ezt a
hagyományosan konzervatív szavazói tábort”.
Bár az indiai
származású Haley korábban több demokrata előválasztáson is szavazott,
2004-ben republikánusként indult a dél-karolinai választáson. 2005 és
2011 között képviselőként dolgozott a helyi törvényhozásban, utána pedig
6 éven át ő volt az állam kormányzója.
A republikánus mezőnyben
nagy a hátránya Trumphoz képest, de az újraválasztásáért küzdő Joe
Bidennel szemben esélyes lehet. Egy regisztrált szavazók között végzett
országos felmérésben Haley 10 százalékponttal vezet a demokrata párti
elnök előtt.
„Nikki Haley és Ron DeSantis feltehetően rosszabb
mozgósítási erővel bírna, és a modern politikában inkább ez számít,
mintsem a független szavazók elhódítása, hanem a saját szavazók minél
nagyobb részének urnához vitele. És ebben feltehetően azért inkább
Trumpnak van előnye. Kérdés, hogy a Trump-ellenes szavazókból mennyi van
a demokrata oldalon, és ez az a matek, amit a republikánusoknak el kell
végezniük, de jelenleg a szavazók ezt elvégzik a párt helyett, és
nagyon úgy tűnik, hogy Trump előnye szinte behozhatatlan” – mondta
Rajnai Gergely.
A republikánus előválasztási verseny január 15-én
kezdődik és júniusban ér véget. Utána júliusban jelöltállító gyűlést
tartanak, amelyen hivatalosan is kiválasztják a párt elnök- és
alelnökjelöltjét. A demokrata előválasztás februártól júniusig tart.
Az
augusztusi jelöltállításon pedig várhatóan a hivatalban lévő Joe Biden
és Kamala Harris kapja majd az elnök- és alelnökjelöltséget. A
választásokat novemberben tartják. Az új kongresszus 2025. januárjában
ülhet össze és utána iktatják majd be az új elnököt és alelnököt.
0 Megjegyzések