Nem csillapodnak a kedélyek Lengyelországban, miután az új, Donald Tusk által vezetett kormány támadást indított a közszolgálati televízió és rádió ellen.
Andrzej Duda lengyel elnök ugyan visszadobta a
kormánykoalíció 2024. évi költségvetésre vonatkozó tervezetét, amely
forrásokat vont volna meg a közmédiától, helyette pedig új javaslattal
állt elő. Úgy tűnik, Tuskék ragaszkodnak a közmédia felszámolásához, ezt
maga a kulturális miniszter jelentette be,- írja a Magyar Nemzet.
Lengyelország elnökének azon döntése kapcsán, hogy felfüggeszti a közmédia finanszírozását, úgy döntöttem, hogy felszámolási állapotba helyezem a Lengyel Televízió (Telewizja Polska), a Lengyel Rádió (Polskie Radio) és a Lengyel Hírügynökség (PAP) korlátolt felelősségű társaságokat
– írta szerdán az X közösségimédia-oldalon Bartlomiej Sienkiewicz.
A lengyel sajtó azonban egy olyan forgatókönyvről is ír, amely szerint akár előre hozott választások is lehetnek Lengyelországban. Az alkotmány szerint ugyanis legkésőbb január végéig el kell fogadni a költségvetést, ellenkező esetben az elnök jogot szerez a szejm feloszlatására és előre hozott választások kiírására.
Erre akkor
kerülhet sor, ha Donald Tusk kormánya 2024 január végéig nem terjeszti
elő a költségvetés-módosítás tervezetét, vagy ha az elnök az
alkotmánybírósághoz fordul a költségvetési törvény ügyében, amelyet a
testület alkotmányellenesnek nyilvánítana.
Szerdán a ZET Rádió
vendége című műsorában Pawel Jablonskit a közmédiában és a
belpolitikában kialakult helyzetről kérdezték. A PiS képviselője
elmondta: pártja a választások megnyerésével akarja eltávolítani Donald
Tuskot a hatalomból, de nem feltétlenül négy év múlva. A Jog és
Igazságosság képviselője rámutatott arra is, hogy a kormánykoalíció több
különböző pártból áll.
Hozzátette: jelenleg nincs ok előre hozott parlamenti választások megtartására.
Ezzel
pedig utalt arra, a médiában tárgyalt forgatókönyvre, amelyben Andrzej
Duda elnök akár fel is oszlathatja a szejmet, s új választások
jöhetnek.
0 Megjegyzések