A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

CNN: Putyin a győzelem kapujában áll


A lap szerint az eddig Ukrajna mellett álló nyugati egység kezd megbomlani.

Ez az a pillanat, amire Vlagyimir Putyin orosz elnök már régóta várt: 

már nem kell sokat tennie ahhoz, hogy győzelmet arasson Ukrajnában

– hívta fel a figyelmet összeállításában a CNN.

A lap úgy fogalmazott, hogy „az ukrajnai statikus frontvonalak a tél előretörésével lassan megkeményednek”. Hozzátették, Kijevben érezhető, hogy az egykor leküzdhetetlen morál kissé lecsúszik. A főparancsnok és a vezérkari főnök – Volodimir Zelenszkij és Valerij Zaluzsnij – között nyíltan szó van nézeteltérésről.

Majd azzal folytatták, Oroszország már nem veszíti el a háborút, illetve az általa elfoglalt területet, és 

így Ukrajna már biztosan veszít. 

Az európai fővárosokban választások közelednek, és még a hűséges szövetséges Lengyelország parasztjai is veszekednek ukrán szomszédjaikkal – idézték fel.

Biden: Nem hagyhatjuk, hogy Putyin győzzön

A helyzetet tovább nehezíti, hogy az Egyesült Államokban a szenátus republikánus képviselői szerda este 

megakadályozták egy 60 milliárd dolláros, Ukrajnának szánt segélyt tartalmazó törvénycsomag továbbvitelét, 

miközben az amerikai határ- és bevándorlási politika kapcsán is patthelyzet alakult ki a demokratákkal.

A patthelyzet feloldására tett kísérletet Joe Biden amerikai elnök, aki szerdán felhívást intézett a kongresszushoz, hogy 

ne hagyják, hogy a kicsinyes pártpolitika útjába álljon a Kijevnek nyújtandó támogatásnak”

Biden kijelentette, „a történelem szigorúan fogja megítélni azokat, akik hátat fordítanak a szabadság ügyének. Nem hagyhatjuk, hogy Putyin győzzön”.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések