A 25-60 év közötti, külföldön tartózkodó ukrán férfiaknak jövőre jelentkezniük kell az Ukrán Fegyveres Erők toborzóközpontjainál, ellenkező esetben szankciókat alkalmaznak velük szemben – figyelmeztetett Rusztem Umerov védelmi miniszter csütörtökön, nyugati újságíróknak nyilatkozva. „A Németországban élő, katonai szolgálatra alkalmas ukránoknak jövőre meg kell erősíteniük az ukrán hadsereget.
Szankciókat fogunk alkalmazni azokkal szemben, akik nem tesznek eleget ennek a követelménynek” – mondta a tárcavezető a német Welt televíziónak és a Bild lapnak, illetve a Politico brüsszeli kiadványnak adott interjújában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett.
Umerov úgy fogalmazott, hogy „meghívást” küldenek a külföldön tartózkodó ukrán hadköteleseknek, részletekbe azonban nem bocsátkozott, és azt sem árulta el, milyen szankciókkal akarják sújtani azokat, akik nem tesznek eleget ennek a „meghívásnak”.
A Welt internetes oldalán emlékeztet
arra, hogy az ukrán hadsereg további 450-500 ezer katonát akar
mozgósítani az orosz invázió visszaverésére. Ennek a lépésnek a pénzügyi
és politikai feltételei azonban még nem tisztázottak, Volodimir
Zelenszkij elnök pedig „érzékeny kérdésnek” nevezte a mozgósítást –
írták.
Később Ilarion Pavljuk, a védelmi minisztérium
sajtóosztályának vezetője az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek cáfolta,
hogy szankciókat kívánnak bevezetni. Aláhúzta, hogy „nincs napirenden”
semmiféle büntetőintézkedés, jogi vagy bármilyen nyomásgyakorlás azokra a
hadköteles ukránokra nézve, akik a felhívás ellenére nem térnek vissza a
hazájukba. Szavai szerint az Umerovval készített interjúban „a hangsúly
eltolódott”, mert csupán arról volt szó, hogy el kell juttatni a
külföldön élő ukránokhoz, mennyire fontos a haza védelme.
Andrij
Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat szóvivője közben az Ukrajinszka
Pravdának elmondta, hogy az utóbbi időben nem utazott el a korábbinál
nagyobb számú 18-60 év közötti ukrán férfi Ukrajnából, éppen
ellenkezőleg, decemberben több férfi tér vissza az országba, mint
ahányan elhagyták azt.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy a határőrök
napi szinten mintegy száz olyan személytől tagadják meg a kiutazást, aki
nem felel meg a határátlépés feltételeinek.
Vaszil Maljuk, az
Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) főnöke a Politicónak adott
interjújában – amelyet az SZBU sajtószolgálata tett közzé – közölte: a
biztonsági szolgálat fokozza tevékenységét az ellenséges vonalak mögött
annak érdekében, hogy a háború minél közelebb kerüljön a Kremlhez, és a
kiemelt célpontok között szerepelnek orosz hadihajók, katonai bázisok,
fegyverszállítási logisztikai folyosók. „Az SZBU célzott csapásokat hajt
végre. Tűket szúrunk az ellenség szívébe. Minden különleges
hadműveletünk egy meghatározott célt követ, és meghozza a maga
eredményét. Mindez nehezíti az Oroszországi Föderáció hadviselési
képességét Ukrajnában, és közelebb hozza a győzelmünket” – fogalmazott
Maljuk.
Szavai szerint a különleges szolgálat most azon dolgozik,
hogy kiszorítsa az orosz fekete-tengeri flottát a Krímből. Hangsúlyozta
egyúttal, hogy a nemzetközi jognak megfelelően cselekszenek.
„Az
SZBU műveleteinek nagy része Ukrajna területén zajlik – a Donbászban, a
Krím félszigeten és a Fekete-tengeren. Ez a mi földünk, és minden
lehetséges módszerrel felszabadítjuk a megszállók alól” – hangsúlyozta
az SZBU vezetője. Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője egy
rádióinterjúban elmondta, hogy Oroszország – Ukrajna elleni inváziójának
tavaly februári kezdete óta – 7400 darab különböző típusú rakétával és
3700 Sahid drónnal támadta az ország területét.
Ezekből az ukrán
légvédelem 1600 rakétát és 2900 drónt semmisített meg. Az ukrán vezérkar
csütörtöki harctéri helyzetjelentésében azt emelte ki, hogy az ukrán
csapatok előző nap több mint harminc orosz támadást vertek vissza a
dél-ukrajnai herszoni régióban. A vezérkar összesítése szerint az orosz
hadsereg eddigi ukrajnai embervesztesége meghaladta a 350 ezret. Az
ukrán erők szerdán megsemmisítettek egyebek mellett 14 orosz harckocsit,
húsz tüzérségi fegyvert és 26 drónt.
0 Megjegyzések