„A holnapi nap fontos lesz. Történelmi jelentőségű következtetést várunk az Európai Uniótól – jelentést az Európai Bizottság ajánlásainak ukrajnai végrehajtásáról. Már most előkészítjük a következő lépéseinket a jelentés után” – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd esti videóbeszédében.
Ukrajna az EU tagja lesz. És ehhez elsősorban az államunk átalakításával fogunk eljutni – egy olyan belső átalakítással, amely abszolút a népünk érdekeit szolgálja
– fogalmazott, hozzátéve, hogy Ukrajna
már hosszú utat tett meg az Európai Unióhoz való közeledésben, és
országunk teljes mértékben tudatában van annak, hogy az Európai Unió
tagjává válás a közösségben már tagsággal rendelkező országok politikai
döntése.
„A mai nap főként a találkozók napja. Nemrég fejeztem be egy találkozót a hírszerzéssel. Szűk körű megbeszélés volt, nagyon kényes kérdésekről volt szó, a népünk védelméről. A részle
0 Megjegyzések