Kiszabadításuk érdekében folyamatosan kapcsolatban állunk az izraeli kormány ezen célból létrehozott munkacsoportjával – írta hivatalos közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A tárcavezető vasárnapi Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott:
"ma délután viszont telefonon tárgyaltam Katar külügyi államminiszterével, Soltan Bin Saad Al-Muraikhi kollégával, akivel áttekintettük a regionális biztonsági helyzetet. Elmondtam a kollégának, hogy öt részben magyar állampolgárságú személyről tudunk, akik jelenleg is fogságban vannak és kértem tőle, hogy segítsenek a kiszabadításukban".
Szijjártó Péter közölte: Katari kollégája méltatta a kétoldalú kapcsolatainkat és ígéretet tett, hogy közbenjárnak a magyar túszok kiszabadítása érdekében.
A túszul ejtett személyek neveit átadtuk, s Soltan Bin Saad Al-Muraikhi arról biztosított, hogy amint értékelhető információval rendelkeznek, azt azonnal a rendelkezésünkre bocsátják. Hálásak vagyunk Katarnak és a katari kormánynak a segítségért - olvasható a bejegyzésben.
Az Izraelt ért terrortámadás során a Hamász sok száz embert ejtett túszul, köztük öt magyar állampolgársággal - is -...
Posted by Szijjártó Péter on Sunday, November 5, 2023
0 Megjegyzések