A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Schiffer: A kormánypropagandát be kellene tiltani


Schiffer András és Bárándy Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában fejtették ki véleményüket a szuverenitási törvény szükségességéről és arról, vajon mi lehet a kormány valódi célja vele.

Schiffer András ügyvéd szerint szuverenitásvédelmi jogszabályokra nem csupán Magyarországon, hanem Európa többi országában is szükség lenne, az Európai Unió szuverenitása érdekében.

“Az más kérdés, hogy Magyarországon meg azért egy ilyet meg kéne előznie legalább két dolognak”, kezdte Schiffer.

Úgy látja, hogy a szuverenitás akkor teljes, ha gazdaságilag is erős lábakon áll, illetve az energiaszuverenitás is megvan. A magyar kormány egyik dolog megteremtésére sem törekszik, vázolta Schiffer. Sőt, ahogy fogalmazott,

“vicces dolog szuverenitásvédelemről beszélni akkor, amikor egy ország éppen a vízkészletének az elherdálására törekszik”. 

Kiemelte, hogy a kormánypropagandát is be kellene tiltani, valamint a köztulajdonban lévő cégek beavatkozását a politikai versenybe.

Bárándy Gergely ügyvéd azt mondta, “a szuverenitás védelmére mindig szükség van egy országban, a boszorkányüldözésre viszont nincs szükség”. Az ügyvéd szerint a Fidesz “rengeteg olyan jelenséget produkál a politikájában”, amit kutatók az autokratikus rendszerek egyes elemeiként definiálnak. Ilyenre hozta példának az “abszolút szuverenitás” doktrináját, amit Orbán Viktor pártja “nagyon sok intézkedésében alkalmazott”.

Szerinte nem a szuverenitás védelméről szól ez a javaslat, hanem valami egészen másról. Bárándy felsorolta, a Fidesz intézkedései jellemzően a saját védelmükért születnek, másrészt pedig az ellenzék démonizálásáról szólnak.

Azt látni, hogy a Fidesz bármit az elmúlt 13 évből egy showműsor részeként a saját politikai kommunikációs taktikájának megfelelően használ, de ettől még a szuverenitási probléma létezik, Magyarországon kívül is, fejtette ki Schiffer. Bárándy szavaira így reagált: akármilyen autokratikus, akármilyen tolvaj kormánya van az országnak, az akkor sem ad felmentést arra, hogy több milliárdot valaki ide behozzon, hogy hatalomváltást idézzen elő.

Bárándy szerint az a probléma, hogy a Fidesz egy létező jelenségre reagálva olyan törvényjavaslatokat terjeszt elő, amelyek csak a saját hatalmi érdekeikről szólnak. 

Hozzáfűzte: Schiffer András ezt politikai színháznak hívja, de véleménye szerint ez az autokratikus törekvéseknek az egyik módszere. Az ügyvéd azt is elmondta, hogy a kormány a törvénnyel a civileket fogja ellehetetleníteni.

Amerika helyében egy Márki-Zay Péterre 27 milliárd forintot sem költene, szúrt oda Schiffer Hódmezővásárhely polgármesterének.

“A hatóság felállítása ugyanúgy baromság, mint az Integritás Hatóság volt, amit meg az Európai Bizottság sajtolt ki, nincs szükség újabb állami szervekre”, jelentette ki Schiffer. A választási kampány mellett a szabályozást az előválasztásra is kiterjesztené az LMP egykori alapítója.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések