Legalábbis Párizs tizedik kerületében. A legtöbb Dávid-csillagot a tizennegyedik kerületben festették fel.
Franciaországban az október 7-i Hamász-támadás óta megugrott a Dávid-csillagot ábrázoló graffitik száma. A napokban két moldovai állampolgárt tartóztattak le Párizsban, akik bevallották, hogy egy ismeretlen személy utasítására festettek Dávid-csillagot egy falra a város tizedik kerületében.
A párizsi ügyészség szerint „egy orosz személy” állhat a falfirkák megrendelése mögött
– írta meg a Politico.
A
gyanúsítottakat „tulajdon elleni rongálás” miatt tartóztatták le, amit
„faji, vallási vagy etnikai hovatartozás” alapján követettek el. Egy
helyi lakos látta a 33 éves férfit és 29 éves nőt, amit a falakra kék
Dávid-csillagot festenek. A csillagokat még aznap eltávolították. Az
ügyészség hozzátette, hogy a pár elleni jogi eljárást indítottak és akár
kitoloncolás is várhat rájuk, mivel engedély nélkül tartózkodtak az
országban.
Semmi sem igazolja a gyűlöletet és erőszakot. Az országunk kötelessége ennek elleni harcot vívni. A köztársaság kötelessége megvédeni minden francia zsidót
– hangsúlyozta a francia miniszterelnök, Elisabeth Borne.
A héten a párizsi ügyészség arról tájékoztatott, hogy mintegy 60 Dávid-csillagot festettek falakra a város 14. kerületében, és egyből nyomozás indult az ügyben.
0 Megjegyzések