Boris Pistorius német védelmi miniszter arra akarja felkészíteni a Bundeswehrt, azaz a német hadsereget, hogy az bármikor hadra fogható állapotban legyen. „Arra is fel kell készülnünk, hogy a legrosszabb esetben megtámadhatnak minket” – mondta egy Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúban.
A Welt összefoglalója szerint Pistorius arra is kitért, hogy olyan felkészültségre van szükségük, hogy védekező háborút tudjanak vívni. Különböző szervezeti és egyéb átalakításokat is említett, illetve elismerte, hogy a hadsereg felszerelése lassan halad, de szerinte ez a lehető leggyorsabb ütem.
Beszélt
a Bundeswehr állapotáról, illetve elmondta, hogy a fegyveres erők
203 000 fős céllétszámát hivatalba lépése előtt határozták meg, most
pedig utasítást adott, hogy ezt vizsgálják felül. „Lehetséges, hogy a
szám végül nagyobb lesz, de az is lehet, hogy kisebb” – fogalmazott.
Hozzátette, hogy több nőt szeretne a német hadseregbe, akiknek az aránya
jelenleg 13,4 százalékos.
A német védelmi miniszter nem először
tesz ehhez hasonló kijelentéseket. Néhány napja arról beszélt, hogy
Európát és ezen belül Németországot háború fenyegeti, ahhoz pedig, hogy
erre felkészüljön, többek között a társadalom mentalitásának
megváltoztatására van szükség.
0 Megjegyzések