L. Simon László azonnali hatállyal történő elbocsátása óta a korábbi főigazgató-helyettes, Hammerstein Judit tölti be az intézményvezetői pozíciót, megbízott főigazgatóként.
Csák János kulturális és innovációs miniszter a
napokban azonnali hatállyal elbocsátotta L. Simon Lászlót, a Magyar
Nemzeti Múzeum főigazgatóját. Az ügy a Parlamentben és a magyar
sajtóban is kiemelt téma volt hétfőn, emellett a világ vezető lapjai is
sorra számoltak be a hírről.
A Soros-blog észrevette, hogy az MNM
legfrissebb sajtómeghívójában az Id. Gróf Andrássy Gyula élete és
pályája című konferencia programjára invitálják a sajtó képviselőit. A
levélben az immáron
megbízott főigazgatóként Hammerstein Judit, a múzeum korábbi főigazgató-helyettese neve szerepel.
Hammerstein
Judit történelem és francia szakon végzett Pécsett. 2011-től a Nemzeti
Erőforrás Minisztérium (később Emberi Erőforrások Minisztériuma)
Kultúráért Felelős Államtitkárságának kultúrpolitikáért felelős
helyettes államtitkára volt, 2014–2018 között a Balassi Intézet
főigazgatója, 2019–20-ban az Országos Széchényi Könyvtár megbízott
főigazgatója – írja a Fidelio.
Az egész világot bejárta a hír
Az
utóbbi napokban a Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás (Word Press Photo)
körüli ügyek borzolták a kedélyeket a Magyar Nemzeti Múzeum körül. Nagy
visszhangot keltett, hogy – a Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezésére – a
Magyar Nemzeti Múzeumból kitiltották a 18 éven aluliakat a 2023.
november 5-ig tartó kiállításról, mert az sérti a gyermekvédelmi
törvényt. Csák János az elbocsátással kapcsolatban kifejtette, hogy L.
Simon pályája elismerésre méltó, de vezetőnek alkalmatlan, aki nem tudja
betartatni a törvényeket.
A politikus közösségi oldalán reagált a
történtekre, kiemelve, hogy a döntést tudomásul vette, de nem tudja
elfogadni. L. Simon László szerint „a World Press Photo kiállítás
képeinek bemutatásával a múzeum szándékosan semmilyen jogszabályt nem
sértett meg″.
Hétfőn nemcsak a parlament volt hangos L. Simon László kirúgásától: a magyar sajtó mellett az egész világot bejárta a hír.
Az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb hírügynöksége, az Associated Press (AP) arról számolt be, hogy Magyarországon azért menesztették a Nemzeti Múzeum igazgatóját, mert a World Press Photo kiállításon LMBTQ-tartalmakat engedélyezett, emellett a tárlatra 18 év alatti kiskorúak is bemehettek, ami szembemegy a magyar gyermekvédelmi törvénnyel.
0 Megjegyzések