Marco Rossi szövetségi kapitány szerint fontos a magyar labdarúgó-válogatott számára, hogy vasárnap Montenegró ellen az utolsó selejtezőmérkőzésen győzelemmel ünnepelje meg a csütörtöki kijutását az Európa-bajnokságra.
"Az Eb-részvétel kiharcolása ugyan felszabadulttá teszi az embert, de ahogy a barátságos meccsek előtt is mondom, amikor válogatott mezt magukra öltik a játékosok, akkor nincs tét nélküli találkozó. Ráadásul telt ház előtt lépünk pályára, a szurkolók szeretnék megünnepelni a kijutást, ez pedig győzelemmel lenne igazán szép" - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján a magyar állampolgársággal rendelkező olasz szakvezető.
Az 59 éves tréner az MTI érdeklődésére arról is beszélt, hogy az összecsapás ráadásul nem is tét nélküli, mivel a nemzeti együttesnek jól jönne, ha csoportelsőként végezne, mert akkor december 2-án a második kalapból várná a hamburgi sorsolást.
"Ezek mind olyan számok, amelyek miatt a srácok munkáját el kell ismerni. Ezt megtettem én is feléjük" - mondta a 11 mérkőzés óta tartó veretlenség kapcsán Rossi, akinek csapata 1976 után produkálhat olyan naptári évet, melynek során nem kap ki. "Az előző két meccsen kicsit döcögősebben mentek a dolgok, de szerencsére a végére minden kiegyenesedett. Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy minden egyes meccs meghatározhatja a jövőnket. Például ha két napja a 97. percben nem egyenlítünk és így veszítettünk volna Bulgáriában, majd vasárnap Montenegró ellen is, akkor az teljesen átírta volna a selejtezőcsoport értelmezését és a csapat eredményességét is".
Rossi kifejtette, ünnepre
számítanak, mert elérték a célkitűzésüket. Úgy vélte, megható lesz
számára a meccs, mert ilyen helyzet nem minden nap adódik. Hozzátette,
arra készülnek, hogy méltóképpen zárják le a sorozatot a pályán, a
Puskás Arénában oda kell tenniük magukat, hogy megtartsák a szurkolóikat
és megőrizzék a válogatottat körülvevő hangulatot, melynek nagy szerepe
van a sikerekben. Hangsúlyozta, "ezt a légkört a lehető legtovább fent
kell tartani".
"Ennek és a következő nemzedéknek a leghatásosabb
üzenet az lenne, ha Magyarország vb-re is kijutna, amire legutóbb
1986-ban volt példa. Ez a legfőbb célunk, amivel végérvényesen
végbemenne a rendszerváltás a magyar futballban, de ettől még messze
vagyunk" - mondta a jövőt illetően Rossi, egyúttal gratulált Csányi
Sándornak, a magyar szövetség elnökének, hogy regnálása alatt a
válogatott immár sorozatban harmadszor jutott ki a kontinensviadalra.
"Köszönöm neki a bizalmat, voltak olyan pillanatok, amikor ez a bizalom
meginoghatott volna. A szövetség sokat tesz az új generáció bevonásáért,
rengeteg gyerek van a lelátókon, akik a jövő bajnokai lehetnek".
Rossi elárulta,
legalább három változás lesz a szófiai kezdőcsapathoz képest. A kezdőből kikerülők egyike a kiállított Kerkez Milos, rajta kívül további két-három cserén gondolkodik. Ezt azzal indokolta, hogy Montenegró ellen máshogy kell játszani és más karakterekre van szükség, mint Bulgária ellen.
A játékosok részéről a 21 éves Balogh Botond
felidézte, hogy a lefújás után már a pályán előtörtek az érzelmek, utána
az öltözőben és a repülőúton is folytatták az ünneplést, de péntektől
kizárólag a vasárnapi mérkőzésre összpontosítottak.
"Montenegrónak
még van esélye a kijutásra, így biztosan nagyon keményen beleáll a
meccsbe. Agresszív, harcos csapat, amely kevés területet ad az
ellenfélnek" - mondta a Parma egyszeres válogatott védője, aki saját
bevallása szerint folyamatosan azon dolgozik, hogy olasz klubcsapatában
minél többet futballozzon, így készen álljon majd, amikor Rossitól
esetleg lehetőséget kap a nemzeti együttesben is.
A holland Danny
Makkelie sípjelére a Puskás Arénában vasárnap 15 órakor kezdődik a
magyar-montenegrói mérkőzés. A nemzeti együttes döntetlennel
bebiztosítaná a csoportelsőségét, mellyel december 2-án a második
kalapból várhatná a hamburgi sorsolást.
0 Megjegyzések