A Soros-blognak nyilatkozott a Szovjet lány.
Kunhalmi Ágnes szerint az MSZP a harmadik legnagyobb ellenzéki párt ma Magyarországon.
Hozzátette: "Ha a rendszerváltás utáni időszakot, ezen belül is az elmúlt 13 évet veszem górcső alá, akkor egy, az árat sokszorosan megfizető pártról van szó, amely Magyarország többszörösen kormányzó pártja volt, az a párt, amely utoljára legyőzte a Fideszt. És szerintem már annak az árát is megfizette, amit el sem követett".
Kunhalik elmondta a rendszerváltással együtt járó szükségszerű társadalmi változásokért, az ebből fakadó negatívumokért és átalakulásokért is sokan, sokszorosan az MSZP-t tették felelőssé.
"Tisztességesen .becsületesen"
Az MSZP politikusa azt gondolja, hogy
Az MSZP 2010-ben számot vetett azzal, hogy mi volt az, amit jól csinált kormányon, és mi volt az, amivel szakítania kell. Az MSZP szembenézett a saját kormányzati múltjával. Soha nem fogom megtagadni sem én, sem a pártom a megépített autópályákat, a 100 százalékkal emelt családi pótlékot, a tankötelezettség korhatárának 18 évre emelését vagy éppen a panelprogramot, és még sorolhatnám. Emellett az MSZP-kormányok alatt végig szabadon működtek a demokratikus intézmények, sajtószabadság volt, és az ügyészség is függetlenül működött.
Mi akkor tisztességgel és becsülettel végrehajtottuk a programunkat.
- mondta.
0 Megjegyzések