Mint arról portálunk nemrégiben beszámolt, csütörtökön hirdetett ítéletet a Kúria a Hunnia-csoport utolsó három, terrorcselekményekkel vádolt tagjának ügyében. Dr. Szücsi Frigyes, Tián Csaba és Piller Gergely utoljára állt a bíróság elé, mivel egyetlen vádpont nyitott maradt nyitott.
Az ítélet elviekben 5–5, illetve 2 év fegyházbüntetés, amelyet többek között Csintalan Sándor, az MSZP volt alelnöke, majd átmeneti megtérése után a Hír TV műsorvezetőjének korabeli megverése miatt szabtak volna ki rájuk.
Információink szerint három évet kaptak végül a vádlottak. Börtönre enyhítették a fegyházat de a másodfokú ítélet maradt.
Dr. Szücsi Frigyesnek még 3 év 3 hónapot, Tián Csabának 3 év 6 hónapot, Piller Gergelynek 6 hónapot kellene leülnie. A börtönben eltöltendő hátralévő időtartamok mértéke a házi őrizet beszámítási mérték változása miatt szerény mértékben csökkentek.
Az ügy pikantériája, hogy már maga a sértett Csintalan Sándor is azt állítja újabban, a fiatalok vélhetően ártatlanok, ezért kérte a felmentésüket.
A tárgyaláson jelenlévő hazafiak nem hagyják annyiban az igazságtalan ítéletet: az Igazságügyi Minisztérium elé vonulnak spontán demonstrációt hirdetve - írja a Szentkoronaradio.com.
Gaudi-Nagy Tamás jogvédő az elítélteknek azt ígérte,
azon dolgoznak, hogy meglegyen pár napon belül a kegyelem, és csak órákat tartson a fogházban töltött idő.
- olvasható a Pestisracok.hu-n.
0 Megjegyzések