Bige László az Agrárszektornak elárulta, 93 év után befejezi gyártói tevékenységét a Nitrogénművek. Bige szerint a júliusban megjelent, a szén-dioxid-kvóta kiosztására és eladására is adóterhet előíró rendelet olyan gazdasági környezetet teremtett, amelyben lehetetlen a többletköltség érvényesítése az árakban.
A korábbi hírekkel ellentétben a Nitrogénművek nem egy hónapra, hanem határozatlan időre állt le, sőt, az üzleti környezet drasztikus romlása miatt a vállalat nem tervezi az újraindulást, 93 év után befejezi a gyártói tevékenységét – írja az Agrárszektor.
A lapnak a cég tulajdonosa, Bige László azt mondta, a szén-dioxid-kvóta ingyenes kiosztása, ráadásul az eladása után is kivetett adó ellehetetleníti a gyártást, mivel olyan költségnövekedést eredményez, amelyet nem lehet érvényesíteni az árakban.
Bige László a lapnak eljuttatta azt a levelet, amelyet szeptember 7-én írt Lantos Csaba energiaügyi és Nagy István agrárminiszternek. A levélben a szóban forgó kormányrendeletre és az abból fakadó költségnövekedésre hivatkozik – ez utóbbi a cég számításai szerint meghaladja a 20 ezer forintot a műtrágya tonnájára vetítve. A lap változtatás nélkül közölte a levelet:
Tisztelt Miniszter Úr!
július
17-én jelent meg a Kormány 320/2023. (VII. 17.) Korm. rendelete a
jelentős térítésmentes kibocsátásiegység-kiosztásban részesülő
létesítmény üzemeltetőjét érintő egyes veszélyhelyzeti szabályokról. A
rendelettel kapcsolatos aggodalmunkat július 21-én, Miniszter Úrnak
küldött levelünkben kifejeztük, majd azt személyesen is megosztottuk
Steiner Attila államtitkár Úrral, majd Dali Daniella helyettes
államtitkár asszonnyal folytatott megbeszélésünkön, amit további
információmegosztás követett.
Tájékoztatjuk
Tisztelt Miniszter Urat, hogy a Nitrogénművek Zrt. 1931 óta, tehát 93
éve Magyarország legrégebben működő vegyipari vállalata. Az elmúlt 14
évben 450 millió € saját forrásos beruházást hajtottunk végre állami
támogatás igénybevétele nélkül. Ezen beruházásokkal elértük, hogy Európa
C.N.A. típusú nitrogén műtrágya 13%-át Magyarországon termelik. A
műtrágyák közül ez a legzöldebb és a legkorszerűbb. A világ legnagyobb
és legkorszerűbb salétromsav gyára Pétfürdőn működik. A tradíciók és az
ipari kultúra nagyon magas színvonalú, termelői gyárainkban a dolgozók
nagy többsége első munkahelyes, és innen is mennek nyugdíjba.
Dolgozóinkat megbecsüljük, 2023. 1-8 havi átlagjövedelmük 770.287 Ft. Az
üzemek működtetésében a szakmai tapasztalat és tudás nem pótolható a
nagyfokú robbanásveszély miatt. Egy-egy munkaposzton a betanulási idő 3
év. Azok a gyárak, akik elengedték a dolgozóikat, majd később újra
akartak indulni, de a szakmai tudás nélkül ez lehetetlenné vált. Például
Szerbia 3 műtrágya gyár, Románia 5 műtrágya gyár (csak itt a szűk
környezetünkben).
A Nitrogénművek működése november 6-án állt le hivatalosan.
0 Megjegyzések