Az Európai Unióban Olaszország az első tagállam, ami nemet
mondott az ún. tenyésztett hús és az abból származó készítmények
gyártására és forgalmazására a római parlament alsóházában tartott
szavazással.
A képviselőház 159 igen, 53 nem
szavazattal, 34 tartózkodás mellett elfogadta a Francesco Lollobrigida
mezőgazdasági miniszter nevével fémjelzett törvényt.
A
laboratóriumban, őssejtből tenyésztett hús betiltását az elsők között a
Coldiretti kistermelői szövetség szorgalmazta. A kérdés az utóbbi
években komoly politikai vitát eredményezett, és a törvény megszavazása
sem volt feszültségmentes.
A
voksolás alatt a képviselőház épülete előtt tüntettek a Coldiretti
tagjai, és a +Europa nevű párt politikusai Benedetto Della Vedova elnök
vezetésével. A +Europa tüntetői azt hirdették, hogy a mesterséges hús
ellenzői „a tudatlanságot tenyésztik, a mesterséges hús betiltása
tudományellenes és Olaszország-ellenes”.
A Coldiretti szerint Olaszországban az élelmiszerek a kultúra és a hagyomány szerves részeit képviselik, és a minőségi termékek védelme elsődlegesnek számít.
A szemben álló tüntetők között a Coldiretti elnöke, Ettore Prandini először összeszólalkozott Benedetto Dalla Vedovával, majd lökdösni kezdték egymást.
Prandini, presidente Coldiretti, che si fa fotografare con il Ministro Cognato della Sovranità alimentare Lollobrigida, raggiunge Della Vedova che manifestava a favore della carne sintetica gridando:
— Le bimbe di Elly e Peppe 🇮🇹🇪🇺🇺🇦 (@BimbePeppe) November 16, 2023
“Ti ammazzo”
Questi sono i soci del Governo Meloni.pic.twitter.com/xpdjCrfUkD
A rendőrség beavatkozása csillapította az indulatokat.
0 Megjegyzések