A fitneszlady nem bírta tovább
Rubint Réka számára kiemelten fontos ügy a környezetvédelem, bevallása szerint akkor szembesült vele, mennyi szemét van körülöttünk és a természetben, amikor a koronavírus alatt kijárt az otthonukhoz közeli erdőbe futni – írja a Tények.
A pénteki Mokkában elmondta, vitt magával egy szemeteszsákot, kesztyűt húzott, és a hat-hét kilométeres távon összeszedte az eldobált flakonokat. Schobert Norbinak végül autóval kellett érte mennie, mert már nem bírt mozogni a teli zacskó hulladéktól.
Réka képben van azzal is, mennyi káros anyagot juttatunk be a szervezetünkbe a tudtunk nélkül nap mint nap. A mikroműanyagokat ugyanis megesszük, megisszuk, egy héten egy plasztikkártyányit fogyasztunk el belőlük, és nem is tudatosítjuk magunkban. Lerakódhatnak az agyban, a szívben, a tüdőben, de akár a méhlepényben is, ami súlyos következményekkel járhat.
„Én mindig azt szoktam mondani, hogy a gyerekeinket nem nevelni kell, hanem példát kell nekik mutatni" – hangsúlyozta a fitneszedző, ezért kulacsokat és alumíniumdobozokat vásárolt gyerekeinek is, hogy abban hordják az ételt és italt, illetve a szűrt vizet részesíti előnyben a PET-palackos ásványvizekkel szemben.
0 Megjegyzések