A debreceni polgármesternek júliusban elege lett abból, hogy néhány momentumos leült az irodája elé táblákkal, amiken olyan feliratok voltak, mint „stop akku”.
Három hónapnyi nyomozás után meglett az eredménye a polgármesteri kabinetiroda szerint „példa nélküli” jogsértésnek: Szabó Bence debreceni önkormányzati képviselőt 48 óra közmunkára ítélték.- írja Sorosék blogja.
Szabó szerint a táblákkal „kellemetlen helyzetbe” hozta a hatalmat, amit az nem is hagyott szó nélkül.
„Ez kevés lesz, polgármester úr! Ha ez az ára annak, hogy kiállok a városunkért, akkor boldogan vállalom, ezt és bármi mást is!” – írja Facebookon Szabó, akit elmondása szerint nem tudnak megfélemlíteni.
0 Megjegyzések