Folytatódott a végrehajtó maffiahálózat ex főnökének tárgyalása.
Kedden reggel ismét megtelt a Fővárosi Törvényszék tárgyalóterme, a Schadl–Völner-per egyik kulcsszereplője videókapcsolaton jelentkezett be. F. Vivient már több alkalommal is meghallgatta a bíróság, ám a vádlottak eddig még nem kérdezhették a végrehajtói iroda egykori titkárnőjét - írja az Index.
Sokadik alkalommal áll a bíróság előtt tanúként az az F. Vivien, aki Schadl György egykori bizalmasa volt a budaörsi végrehajtó irodában. A koronatanúkéntemlegetett titkárnőt a múlt héten hosszú órákon át faggatta Schadl védője, akinek kérdéseire többnyire a „nem tudom” és a „nem emlékszem” válaszokat adta a nő. Mint ismert, F. Vivien egyezséget kötött az ügyészséggel, hogy tanúként minden részletről beszámol, így nem került a vádlottak padjára.
A koronatanú először Schadl György védője, Gellér Balázs kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a monori irodában volt, amikor megjelent a készenléti rendőrség kíséretében az ügyészség. Itt elhangzott, hogy ő is gyanúsítottja lehet az ügynek, és annyit kaphat, mint a végrehajtói iroda elnöke, Schadl György.
Az akkor már sokkos állapotban lévő nő végül védő jelenléte nélkül írta alá a megállapodást az ügyészséggel.
Schadl másik ügyvédje, Morvai Attila kérdéseire sem tudott a legtöbb esetben válaszolni. Mint mondta, csak következtetett arra, hogy az osztalékrészleteiket fizették a Schadl által kinevezett végrehajtók a kar elnökének, és nem a Schadl által adott kölcsönt adták vissza.
Schadl szeretett kölcsönadni
Azt tudja, hogy egykori főnöke szívesen adott kölcsönt, ő is közöttük volt, tizenhárommillió forintot kapott tőle még 2018 környékén. Hozzátette, hogy önzetlenül nem adott akárkinek Schadl György, szerinte ő is azért kapott, hogy a lekötelezettje legyen, és jobban magához kösse. Arra, hogy a végrehajtók később az osztalékaik egy részét adják át Schadlnek, és nem a korábbi kölcsöneiket fizették vissza, csak következtetni tudott.
A végrehajtói kinevezéseket egy vizsga és egy személyes meghallgatás is megelőzte, utóbbin szerinte könnyen el lehetett intézni, hogy a Schadl által kijelölt személy kapja meg a pozíciót. Kérdésre felsorolt neveket, akik ilyen módon juthattak az állásukhoz, de konkrétumot nem tudott. Ahogy arra is csak következtetett, hogy valaki pont Schadl miatt nem kapta volna meg az áhított állást.
0 Megjegyzések