A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Szijjártó Péter: A magyar külpolitika szíve közepe továbbra is a nemzetpolitika


A magyar külpolitika szíve közepe továbbra is a nemzetpolitika, amelynek keretében a kormány már több mint 60 ezer gazdaságfejlesztési pályázatot támogatott a szomszédos országok magyarlakta területein, ami 424 milliárd forintnyi beruházást indukált - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A tárcavezető az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának ülésén leszögezte, hogy történelmi eseményekből fakadóan Magyarország és a nemzet határai nem esnek egybe, ezért fontos feladat a határon túli magyar közösségek erősítése.

Fontos a további fejlődés

A mindenkori magyar kormánynak valóban a szívén kell viselnie a határon túl élő nemzeti közösségek sorsát

- fogalmazott. Kiemelte, hogy ehhez hosszú távú stratégiára van szükség, de nem Budapestről kell megmondani, hogy mi a jó az érintetteknek, erről őket kell megkérdezni. Hozzátette, hogy ezt meg is tették, a válasz pedig úgy hangzott, hogy mindennek az alapja a gazdasági fejlődés, ezért indítottak gazdaságfejlesztési programokat Ausztrián kívül minden szomszédos országban. 

Aláhúzta: a kormány összesen 60 121 gazdaságfejlesztési pályázatot támogatott 216 milliárd forinttal, ezek eredményeként 424 milliárd forintnyi beruházás jött létre a szomszédos államok magyarlakta területein.

A Vajdaságban 14 263, Kárpátalján 34 466, Erdélyben 6084, a Felvidéken 3837, a Muravidéken 671, a Drávaszögben 800 pályázatot támogattunk eddig, amelyek munkahelyeket teremtettek, a szomszédos államokban adóbevételeket teremtettek, amelyek nyomán az adott ország gazdasága is megerősödött, de megerősödött a magyar nemzeti közösség is

- tájékoztatott. Úgy vélte, hogy a program sikeresnek bizonyult, "tipikusan win-win-win helyzetről" van szó, ezért Magyarország a határon túli gazdaságfejlesztési programokat a jövőben is folytatni fogja.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a határon túli magyar közösségek helyzete akkor jó igazán, ha jó az adott országgal az anyaország kapcsolata is.

Ezért a magyar külpolitikának az is mindig célkitűzése, hogy a szomszédos országokkal a lehető legjobb kapcsolatot tartsuk fenn

- szögezte le.

A kormány kiáll a kárpátaljai magyarok mellett

Üdvözölte, hogy idén minden szomszédos országgal történt előrelépés a kapcsolatban, vagy legalábbis nem következett be romlás. Szavai szerint egy kivétel van, Ukrajna ugyanis a kárpátaljai magyarok folyamatos jogfosztása miatt állandósult a konfliktushelyzet a felek között 2015 óta.

Az elmúlt nyolc évben a kormány a lehető leghatározottabban állt ki a kárpátaljai magyarok jogainak visszaadása mellett. Ebben a tekintetben, azt gondolom, hogy a magyar politikában egyedülállónak minősíthető széles politikai egyetértés jött létre

- jelentette ki. Arra is kitért, hogy ezt a kérdést a háború kirobbanásakor a kormány zárójelbe tette, viszont végül kénytelen volt módosítani ezen az álláspontján, amikor tavaly olyan törvényeket fogadtak el Kijevben, amelyek tovább rontották a magyar kisebbség helyzetét.

Világossá tettük, hogy Ukrajna európai uniós integrációjában nem látjuk az előrelépés támogatásának lehetőségét akkor, ha ezek a 2015 óta elvett jogok nem kerülnek vissza a magyar nemzeti közösséghez (...) A kárpátaljai magyarok továbbra is számíthatnak a kormány támogatására

- figyelmeztetett. A miniszter úgy fogalmazott, hogy a közös sikertörténetek tudnak olyan bizalmi alapot adni ezekben a kétoldalú kapcsolatokban, amelyekre építve adott esetben a nehezebb kérdések is megnyithatók azzal a reménnyel, hogy azokat egyszer közös megelégedéssel rendezni lehet.

Fontos a határok átjárhatósága

Kulcsfontosságú kérdésnek minősítette a határok átjárhatóságát, hogy a szabályok betartásával utazók kulturáltan, lehetőleg rövid várakozási idővel és minél sűrűbben adódó lehetőségek mentén át tudjanak kelni Magyarország és a szomszédos országok határán. Rámutatott, hogy

2010 óta 33 új határátkelőhelyet adtak át, jelenleg 116 helyen lehet átlépni a határt, és ezen a téren is folyamatosak a fejlesztési programok.

Érintette a határon túli magyarlakta területeken beruházásokat végrehajtani kívánó hazai cégek támogatásának ügyét is, és tudatta, hogy ma 231 ilyen beruházás zajlik kormányzati támogatással.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések