A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Strasbourgi bíróság: "A magyar rendőrök megvertek egy pakisztáni menedékkérőt"

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön hozott ítélete szerint a magyar államnak kártérítést kell fizetnie egy pakisztáni menedékkérőnek, amiért "2016-ban véresre verték a magyar rendőrök a határkerítésnél" - olvasható a Helsinki Bizottság közleményében.

A Soros György által szponzorlt Magyar Helsinki Bizottság ügyfelét, Khurram Shahzadot 2016. augusztus 12-én "bántalmazták" az őt és más külföldieket a határkerítés túloldalára átkísérő rendőrök. "Rugdosták, fém- és gumibottal, tonfával csépelték őket" - Soros ügynökei szerint.  És noha számos fajsúlyos bizonyíték állt a nyomozó ügyészség rendelkezésére, elvárható módon mégsem nyomozott a tettesek után - közölte a 444.


A Soros-blog szerint az egyik ilyen bizonyíték egy videó, amit maga a rendőrség rögzített, és Khurram Shahzad feljelentése után került elő. A röviddel a bántalmazás után készített képen is ő látszik véres fejjel. A szabadkai kórházban látlelet is készült állapotáról, így mások mellett a két fejsérüléséről, amit össze kellett varrni. Ráadásul sikerült pontosan megjegyeznie az egyik rendőr ötjegyű azonosító számát is, még azt is megmondta, hogy három csillag volt a váll-lapján. Az ügyészség azonban megszűntette a nyomozást, a strasbourgi bíróság viszont ezt jogsértőnek találta.

A strasbourgi bíróság ítélete kimondja, hogy "nem folyt hatékony nyomozás", és az állam nem adott elfogadható magyarázatot Khurram Shahzad sérüléseire. Ahogy kimondta azt is, hogy a férfit bántalmazták a magyar rendőrök.

Ez a Helsinki Bizottság tapasztalata szerint ritkán fordul elő, a bántalmazásos ügyekben a strasbourgi gyakorlat szerint általában az elégtelen nyomozás miatt szokták az államot elmarasztalni.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések