Eltitkolta önéletrajzából svéd állampolgárságát a Momentum frakcióvezető-helyettese, Bedő Dávid, aki legutóbbi interpellációjában is Svédország érdekében szólalt fel, persze ezt a nem mellékes indíttatását ott sem említve – hívta fel a figyelmet Novák Előd, szorgalmazva: legyen nyilvános a képviselők kettős állampolgársága, melynek már a megléte is nemzetbiztonsági kockázatot jelent, de különösen az, ha ez a tény titkos.
A
Mi Hazánk régóta szorgalmazza egyedüli pártként, hogy az országgyűlési
képviselőknek és családtagjainak az esetleges egyéb állampolgárságáról
nyilatkozniuk kelljen a megfelelő transzparencia megteremtése érdekében,
hogy tisztán látható legyen, ki milyen kötöttségekkel rendelkezik,
valamint ki épített ki magának egyfajta menekülő útvonalat, mondjuk egy
afrikai banánköztársaságba, mint Simon Gábor volt államtitkár, az MSZP
elnökhelyettese, akinek nemcsak 240 millió forintos bécsi számláját
találták meg (melyet vagyonnyilatkozatából kihagyott), hanem a széfjében
további több tízmillió forint mellett egy közép-afrikai ország
útlevelét is – hívta fel a figyelmet mai sajtótájékoztatóján a Mi Hazánk
alelnöke.
Novák Előd elmondta: vannak frissebb lelepleződések,
több politikus esetében is merültek fel ilyen gyanúk, például Márki-Zay
Péterről is csak miniszterelnök-jelöltté válása után vált nyilvánossá,
hogy kanadai állampolgársággal is rendelkezik. Azaz csak egy idegen
állam alkotmányára esküdött fel, hiszen a magyar állampolgárságba
beleszületett. Akárcsak Cseh Katalin, aki szintén kettős állampolgár, s
hogy idegen érdekeket képvisel, azt már régebb óta tudjuk.
A Mi
Hazánk képviselője elárulta: egy Momentumból kilépett, csalódott tagnak
köszönhetően szerzett tudomást arról, és dokumentumokkal tudja
bizonyítani, hogy Bedő Dávid svéd állampolgársággal is rendelkezik, apja
még Svédországban született. A Momentum képviselője önéletrajzában nem
tett említést kettős állampolgárságáról, csak hogy a Lauder Javne Zsidó
Közösségi Iskolába járt, illetve alapfokú svéd nyelvismeretét említi –
világított rá Novák Előd, pikánsan hozzátéve: Bedő Dávidot egyébként a
legtöbben talán onnan ismerik, hogy neki mint jobbkeze felé nyilvánult
meg a magát államférfinak nevező Gelencsér Ferenc Momentum-elnök
legutóbbi felszólalása után, amikor a bekapcsolva felejtett mikrofonba
frappánsan beismerte, hogy felszólalását mennyire "elszúrta":
Amerikai állampolgársága is van a Momentum II. kerületi alpolgármesterének, Berg Dánielnek is, de még ki tudja, hány politikusnak?
–
tette fel a kérdést a Mi Hazánk alelnöke, így folytatva: nemcsak Szabó
Tímea esetében merült fel, hogy CIA-ügynök, hanem már Gyöngyösi Mártont
is annak nevezte a Jobbik utolsó (azóta kilépett) '56-osa, Murányi
Levente tavaly.
Végül az izraeli joggyakorlatot hozta fel példaként Novák, ott ugyanis nemcsak nyilvános a parlamenti képviselők más állampolgársága, hanem ilyen esetben dönteniük kell: másik állampolgárságukról vagy mandátumukról mondanak le. „Így a pusztán nyilvánosságot szorgalmazó indítványom már-már vállalhatatlanul mérsékelt számomra is, de bízzunk benne, hogy egyfajta kompromisszumos javaslatként meghallgatásra találhat a többi pártnál is” – zárta sajtótájékoztatóját Novák Előd.
0 Megjegyzések