Az izraeli helyzet nem vonhatja el a figyelmet az ukrajnai konfliktusról – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.
“Egyik konfliktusban sem veszíthetünk … Egy újabb válság nem terelheti el a figyelmet egy másik válságról, mert minden összefügg egymással” – mondta Kuleba az EBESZ elnökével, Bujar Oszmani észak-macedón külügyminiszterrel folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón, amit az ukrán külügyminisztérium a Facebook-oldalán közvetítettek.
Kuleba
szerint Kijev olyan üzeneteket kap nyugati partnereitől, hogy Ukrajna
támogatása folytatódik, “Izrael támogatása pedig elkezdődik”.
Lloyd
Austin, a Pentagon vezetője október 13-án az Egyesült Államokat a világ
legbefolyásosabb országának nevezte, és azt mondta, hogy az USA-nak van
ereje egyszerre támogatni Izraelt és Ukrajnát.
A CNN a múlt
héten több amerikai katonai tisztségviselőre hivatkozva arról számolt
be, hogy a Pentagon egyre inkább aggódik amiatt, hogy a fogyatkozó
lőszerkészleteket két különböző katonai konfliktusban Ukrajna és Izrael
támogatására kell nyújtani. Don Bolduc nyugalmazott amerikai
hadseregtábornok azt is megjegyezte, hogy a hadsereg jelenleg
létszámhiánnyal küzd, és logisztikai nehézségek miatt képtelen több
egyidejű katonai műveletet végrehajtani világszerte.
0 Megjegyzések