A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Előre hozott választásokat tartanak decemberben Szerbiában

Eldőlt a hosszú hónapok óta tartó huzavona. Szerbiában december 17-én előre hozott parlamenti, vajdasági tartományi és belgrádi választásokat is tartanak. Ezt Alekszandar Vucsics jelentette be a szerb Prva Televízió vendégeként csütörtök este.

A szerb államfő szerint minderre azért van szükség, mert az ellenzék ezt akarta és kérte. A hatalmi pártok pedig most teljesítik a kérést. 

December 17-én lesznek a választások. Minden kérésüket meghallgattuk. Kérték, hogy legyen köztársasági parlamenti választás, valamint azt is, hogy belgrádi önkormányzati voksolást is tartsunk. Emellett lesz szavazás a Vajdaságban is

– mondta Vucsics.

A köztársasági elnök úgy fogalmazott: azért van szükség az előre hozott választásokra, mert ha hazug módon úgy próbálják meg egyesek beállítani, hogy nincs meg a kormányzat legitimitása, akkor az emberek elé kell állni.

Szerbiában a májusi tömegvérengzések óta tart tüntetéseket az ellenzék egy része. A követeléseik között volt, hogy tartsanak rendkívüli választásokat Szerbiában. A mostani döntés értelmében december közepén szavazhatnak a szerbiaiak. Legutóbb 2022 tavaszán volt köztársasági parlamenti választás a balkáni országban. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések