Akut szívelégtelenségben, 66 éves korában hirtelen elhunyt Vlagyimir Nyekraszov, Oroszország második legnagyobb gázkitermelője, a Lukoil elnöke – írja a Reuters a vállalat közleményére hivatkozva.
A Lukoil mást nem közölt elnöke haláláról.
Nyekraszov elődje, Ravil Maganov tavaly szeptember 1-jén vesztette életét, miután kiesett egy moszkvai kórház hatodik emeletéről, ahova szívinfarktus miatt került.
A Lukoil igazgatótanácsa az ukrajnai invázió kitörését követően, tavaly március 3-án közleményt adott ki, amelyben aggodalmukat fejezték ki a „tragikus események” miatt, és a fegyveres konfliktus mihamarabbi, tárgyalásos befejezésére szólítottak fel. A sajtóközlemény a mai napig megtalálható a vállalat honlapján.
Oroszországban az ukrajnai invázió kirobbanása óta számos oligarcha halt meg rejtélyes körülmények között.
0 Megjegyzések