A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A belgiumi iszlamisták nem hajlandóak elfogadni a brüsszeli szexuális nevelési programot


A belgiumi iszlám intézmények koordinációs tanácsa (CIB) fellebbezést nyújtott be az alkotmánybírósághoz a Vallóniából és a Brüsszel környéki régió egy részéből álló közösség kormányzata által javasolt, EVRAS néven futó, az iskolai szexuális nevelést célzó projekt jóváhagyása ellen – olvasható a testület hétfői sajtóközleményében.


A fellebbezést aláírók között több olyan iszlám intézmény szerepel, amelyek már korábban közölték, hogy ellenzik az EVRAS programot ratifikáló rendelet elfogadását, mivel úgy vélik, hogy a program elfogadásához vezető számos normatív előírás alkotmányellenes.

A CIB a sajtóközleményben elítélte a rendelet elfogadását követően iskolák ellen elkövetett erőszakos cselekményeket, azonban helytelenítették azt is, hogy „a határozat által kiváltott reakciókat gyakran összemosták az összeesküvés-elméletek vádjával”.

A testület megerősítette elkötelezettségét a demokratikus társadalom mellett, amely tiszteletben tartja a jogállamiságot, de felhívta a figyelmet, hogy ragaszkodik a belga alkotmány által garantált alapvető szabadságjogokhoz.

Az EVRAS projektben való kötelező tanulói részvétel ellen – amelynek célja, hogy „támogassa a gyermekeket és a serdülőket kapcsolati, érzelmi és szexuális életük fejlődésében” – már több tüntetést tartottak a belga fővárosban.

A program különösen a belgiumi iszlám közösségek körében váltott ki vitákat, több iszlám szövetség szerint a kötelező szexuális nevelés ellentétes a diákok vallási meggyőződésével.

A regionális oktatási minisztérium programjában ebben a tanévben mintegy 100 ezer 11 és 16 év közötti diáknak kell két alkalommal részt vennie.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések