Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

222-re emelkedett a Hamász által fogvatartott izraeli túszok száma


Az izraeli védelmi erők (IDF) szóvivője, Daniel Hagari sajtótájékoztatón bejelentette, hogy nem a korábban kommunikált 212-t, hanem 222 izraeli túszt tart fogva a Hamász a Gázai övezetben.


A Reuters jelentése szerint az izraeli hadsereg azt közölte, hogy a szárazföldi erők az éjszaka folyamán támadásokat hajtottak végre az övezetben, hogy harcoljanak palesztin fegyveresek ellen, és a légicsapásokat azokra a helyszínekre összpontosították, ahol a Hamász emberei gyülekeztek, hogy megtámadják az izraeli szárazföldi csapatokat.

Hagari szóvivő azt is mondta, hogy az izraeli hadsereg a háború kezdete óta csapásokat mért 20 dél-libanoni Hezbollah-sejtre is.

IDF szóvivője azt is elmagyarázta, miért emelkedik lassan a megerősített túszok száma. Elmondta, hogy jelentős számú külföldi állampolgár is közöttük van, és időbe telt, amíg kapcsolatba léptek a családjukkal.

Hagari azt mondta: azon dolgoznak, hogy kiszabadítsák a túszokat és hazavigyék őket.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések