A Semmelweis Egyetem rektora szerint „az elvándorlás alacsony, a nálunk végzettek mindössze öt százaléka megy külföldre”.
Merkely Béla elárulta, hogy az intézményben három-négyszeres túljelentkezés van, idén mintegy 1500 magyar és külföldi orvostanhallgató kezdte meg a tanulmányait az Semmelweis Egyetemen.
„Bár én leginkább a Semmelweis Egyetemről tudok beszélni, a jövőkép szerintem pozitív, a nemzetközi viszonylathoz képest. Magyarországon összességében – egy-egy diszciplína kivételével – nincs orvoshiány.
Az elvándorlás alacsony, a nálunk végzettek mindössze öt százaléka megy külföldre”
– mondta.
„A kijelentésem ugyanakkor nemcsak a kardiológiára vonatkozott, én azon az állásponton vagyok, hogy a legtöbb területen nincs komoly szakemberhiány”
„Egészen biztos, hogy van olyan diszciplína, ahol nincs elég orvos, de a létszám összességében elegendő. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az optimális arányokat nem lehet mesterséges eszközökkel létrehozni. Amit tenni lehet, az a centralizáció, továbbá a hiányszakmák kitüntetett anyagi és erkölcsi megbecsülése”
– fogalmazott.
0 Megjegyzések