Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Egy pucér fantom és egy ellopott protézis – mozgalmas napja volt az érdi rendőröknek


Az elkövetők mindent vittek, amit tudtak, egy autóból még a sértett otthagyott műfogsorát is ellopták.

Budapest több kerületében, valamint Pest és Fejér vármegyékben több gépkocsiból loptak, valamint ingatlanokba törtek be 2023 tavaszán. Az elkövetők mindent vittek, amit tudtak,

a fővárosban egy autóból még a sértett otthagyott fogprotézisét is ellopták

– derült ki a Rendőrség közleményéből.

A bűnügyi elemző munka során felmerült, hogy a bűncselekményeket ugyanaz a három férfi követhette el, ezért a nyomozást az Országos Rendőr-főkapitányság koordinálta.

A Ripost információi szerint aznap más is ólálkodott Érden.

Úgy tudják, hogy velük egy időben, de tőlük függetlenül egy pucér fantom behatolt az egyik érdi házba.

A férfi a padláson motoszkált, azonban a tulajdonos lebuktatta és elkergette. Egyelőre nem tudni, hogy a férfi mit keresett ott, főleg teljesen pucéran, de annyi bizonyos, hogy nem ő a betörőbanda harmadik tagja.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések