Új véleménycikkel jelentkezett Soros György a Project-Syndicate.org-on megjelent írásában. Mint írta, három nagy összetevője van annak a világunkat sújtó, úgynevezett polikrízisnek.
Ezek
a mesterséges intelligencia
a klímaváltozás
és az orosz-ukrán háború.
Utóbbiról úgy vélekedett: az orosz invázió Ukrajna ellen negatív sokként érte a világot, szétzilálta az élelmiszer-ellátási láncokat, és nagy geopolitikai újrarendeződést okozott, ugyanakkor
a végkimenetele sokkal jobb, mint amit vártunk.
Az
ukrán hadsereg „hősies ellenállása az Egyesült Államok és Európa erős
támogatásával” megfordította a helyzetet. „Az orosz hadseregről
bebizonyosodott, hogy papírtigris, rosszul vezetik és borzasztóan
korrupt”. A Wagner Csoport nevű zsoldos magánhadsereg egy időre
meglódította a támadást, de végül ők is kevesek voltak Ukrajna
legyőzéséhez.
„Ennek eredményeképpen Ukrajna kész egy
ellentámadást indítani azonnal, ahogy a felszerelés, amit a Nyugat
megígért, megérkezik”, Biden elnök pedig egyetért abban, hogy Ukrjanának
F-16-os repülőket adjanak.
„Hiszek abban, hogy az ellentámadás
sikeres lesz” – írta Soros. A célpont szerinte a Krím-félsziget lesz, az
orosz hadiflotta otthona. Lerombolva az egyébként i smegsérült hidat
Oroszországgal, Ukrajna stratégiai nyereséget könyvelhet el, mert a
Krímnek nem lesz saját vize, Ukrajnától fog függeni az ellátása –
vélekedett. (Apró kiegészítés: a Krím-félsziget vízellátása ennél azért
diverzifikáltabb, és maguk a krími hatóságok jelezték, megoldják a
tartalékaikból a dolgot.)
Soros továbbá kifejtette, Oroszország
sok részének már elege van Vlagyimir Putyin „despotikus rezsimjéből”,
és az új fejlemények a teljes elutasításig vezethetnek. „Putyin álma, az
újraélesztett Orosz Birodalom dezintegrálódik és nem jelent többé
fenyegetést Európára és a világra”.
Az ukrajnai háború vége pedig
pozitív sokk lesz a világnak: lehetővé teszi, hogy Biden csökkentse a
feszültséget Washington és Peking között, mert a gazdasági zsugorodás
közepette Hszi-Csinping elnök is jobban hajlik majd az egyezségre, Biden
pedig nem törekszik kínai rendszerváltásra, megelégszik Tajvan status
quojának fenntartásával; összességében pedig az ellentétek
csökkentésével a világ összpontosíthat a klímaváltozásra, amely
civilizációnk összeomlásával fenyeget.
Azért szkeptikusan hozzátette: de igen keskeny csúszós ösvény vezet ide, ezért indokolt a kérdőjel a címadó mondat végén.
Mesterséges intelligencia, klímaváltozás
A
milliárdos egyébként a Microsoft-fejlesztés ChatGPT előretörését
említette sokkolóként, amelynek nyomán Geoffrey Hinton, az MI egyik
atyja lemondott a Google vezetéséről és bejelentette: a MI
elpusztíthatja civilizációnkat. Soros különösen az autonóm
fegyverrendszerek összepárosításától óvott a ChatGTP-vel kapcsolatban.
Képesek vagyunk olyan gépeket építeni, amelyek erősebbek nálunk, de
továbbra is mi irányítjuk. De mi van, ha nálunk okosabb gépeket
fejlesztünk? – fogalmazott a milliárdos; példaként Goethe bűvészinasát
hozta fel, aki úgy tanul mágiát, hogy nem is érti, mit művel közben.
Soros globális szabályzást követel az MI ellen, amely a zárt társadalmak
építését segíti nyitottak helyett.
Szabályozni kell, és ezt
minden szereplő, az MI alapító atyjai is felismerték; csak hát
választások lesznek hamarosan az Egyesült Államokban és valószínűleg az
Egyesült Királyságban is, ahol felhasználják majd ezt a veszélyes
eszközt, ami értelemszerűen bonyolítja a dolgokat.
A
klímaváltozásról is hosszabban értekezett a milliárdos: az emberi
beavatkozás által a légkörbe került üvegházhatású gázok, a szén-dioxid
és a metán problémájával a párizsi klímacsúcs céljai ellenére
eredménytelenül küzdenek a kormányok, miközben a földi élet összeomlását
is kockáztatják. A Párizsban meghatározott, maximum 1,5 Celsius fokos
emelkedés helyett 2100-ra 2,5-2,7 fokos emelkedést prognosztizálnak, ami
négymillió éves csúcs lenne, tízméteres tengerszint-emelkedéssel, erdők
pusztulásával, lakhatatlan egyenlítői övezetekkel. Soros pellengérre
állította a megélhetésükért küzdő német és holland gazdákat, akik
nyomást tudtak gyakorolni életformájuk fenntartása érdekében.
0 Megjegyzések