Hirdessen itt

Kamu Geri a Facebookon visít: "ez már vérontás"


A kormány jövő évi költségvetési terve fokozná Budapest kivéreztetését. Ez már vérontás – vinnyog a Facebookon Karácsony Gergely főpolgármester.

„Budapesttől a kormány annyi pénzt akar elvenni, amiből 82 napig működik a város. El akarnak venni az életünkből közel három hónapot. Ha hagyjuk. De nem fogjuk hagyni, mert ez a Budapest-ellenes politika nemcsak igazságtalan, hanem törvénytelen is” – picsogja.

Az alkalmatlan Karácsony szerint „tarthatatlan, igazságtalan és törvénytelen helyzet”.

Mint írja: „Idén 33 milliárd forint a Budapestnek járó állami normatíva, jövőre 34,5 milliárdot szánnak erre, vagyis, ha az inflációt is beleszámítjuk, még csökken is a támogatás. Ehhez képest idén 58 milliárd forint szolidaritásinak hazudott adót, vagyis sarcot von el a kormány Budapesttől, jövőre 75 milliárdot akarnak elvenni. Még egyszer: Tarlós utolsó évében mindössze 5 milliárdot vettek el, idén 58 milliárdot, jövőre 75 milliárdot akarnak. Vagyis a kormány 15-szörösére emelné a Budapestet sújtó sarcot. Idén Budapest 25 milliárddal támogatta a kormányt, jövőre több mint 40 milliárd forinttal kellene támogatnia.”

Karácsony rámutat arra is, hogy a költségvetés terve alapján valójában nem is látszik úgy, hogy az adó betöltené a feladatát, és a nagyobb városoktól elvett pénzből a kisebb településeket támogatnák: „hiába vesznek el többet például Budapesttől, a települési és közösségi tevékenységek és szolgáltatások soron jövőre ötödével kevesebb pénz szerepel, mint idén”.

Karácsony kijelentette: 

bíróság elé citáljuk a kormányt,

mert be akarják bizonyítani, „hogy a városunk kivéreztetése törvénytelen”.

Tarlós István nemrég fontos dolgokra hívta fel a figyelmet. Ebben cikkünkben olvasható.

A korábbi főpolgármester elmondta, hogy mennyi pénzzel adták át a fővárost a ballib vezetésnek:

A pénzügyminiszter által mondott 214 milliárd nagyságrendileg rendben van, én pedig egész számokat tudok mondani, tehát ez a 207-214 milliárd bizonyosan ott volt. Furcsa a mai világban, hogy össze-vissza beszélnek, írnak, csúsztatnak pedig csak elő kellene venni a papírokat, a 2019-es év végi adatokat (...) további komoly csúsztatás az, ahogy a szolidaritási adóról beszélnek (...) a 444 és a 24.hu a végtelenségig küszködik és amikor már minden iskolás gyerek, sőt az óvodások is tudják, hogy mi lehet az igazság, ők azért még egyszer-kétszer leírják, hogy mi a hülyeség... 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések