Hirdessen itt

Siófokon terítették a kábítószert a fiatal vádlottak


A Kaposvári Járási Ügyészség kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat négy fiatal férfival - köztük egy fiatalkorúval - szemben. 

A vád szerint a négy vádlott egymással baráti kapcsolatban volt, többen egy iskolába is jártak.  A terheltek közül a középiskolás, de már nagykorú fiúnak nem volt elég az egyik siófoki hotelben töltött szakmai gyakorlata során szerzett jövedelme, ezért azt marihuána árusításával egészítette ki. A terhelt vevőköre ugyancsak a fiatal korosztályból került ki, a kábítószert 2021 májusától értékesítette siófoki közterületeken, szórakozóhelyeken, de még oktatási intézményének közvetlen környezetében is.

A terheltek egymás vevőit is ismerték, előfordult, hogy ugyanannak a személynek adtak el kábítószert, de volt olyan is, hogy együtt fogyasztották el a marihuánát.

A képen az ügyben lefoglalt kábítószer őrlők láthatók.

A felnőttkorú vádlottak illegális üzletének az vetett végett, hogy a nyomozó hatóság őrizetbe vette őket, majd letartóztatásba is kerültek.

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a felnőtt kereskedőkkel szemben fegyházbüntetés, valamint közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt, míg a fiatalkorú vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetés az indítvány. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések