Hirdessen itt

Semmibe vette a gyászolók fájdalmát Olaf Scholtz


Marija Zaharova szerint a Nyugat eljátszotta a világ közvéleményének bizalmát


„Azt állítani, hogy népirtás zajlik Donbasszban, természetesen nevetséges” – mondta Olaf Scholz német kancellár a müncheni biztonsági konferencián, és ez volt élete talán legnagyobb hibája Marija Zaharova szerint.

Az orosz külügyminisztériumi szóvivője úgy véli, a német politikus baklövése nem arról szól, hogy miben hisz, vagy hogy másként gondolkodik bizonyos dolgokról. Ahhoz, mint hangsúlyozta, neki is, mint bárki másnak joga van.

„De nem lehet kinevetni azoknak az embereknek a gyászát, akik évről évre elveszítik szeretteiket, nem lehet kinevetni azokat az embereket, akik könyörögtek, többek között a Nyugatnak, hogy segítsenek nekik megoldani ezt a nehéz helyzetet, amit egyébként a Nyugat fűtött” – mondta az Anti-Spiegel projektnek adott interjújában, amit a TASZSZ szemlézett.

Zaharova hozzátette, hogy Scholz nemcsak hazája, hanem a világ történelmébe is úgy fog bevonulni, mint az a személy, aki „kinevette az emberek gyászát”.

Arra az újságírói kérdésre, hogy mit kellene tennie a nyugati országoknak, hogy visszanyerjék Oroszország bizalmát, a külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy fel kellene hagyniuk az ukrajnai válság „szításával”.

„Most a Nyugatnak legalább valahogyan bizonyítania kell hitelességét a szó minden értelmében: politikailag és jogilag is. Most az a fő feladatuk, hogy legalább valahogyan rehabilitálják magukat a nemzetközi közösség előtt azokért a hazugságokért és hamisításokért, amelyeket a közelmúlt történelmében, többek között Ukrajna kapcsán követtek el. Senki sem hisz nekik” – hangsúlyozta.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések