Hirdessen itt

Részegen okozott balesetet egy fiatalkorú, a hátul utazó barátja halt meg


Vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a fiúval szemben, aki ittasan halálos kimenetelű balesetet okozott 2022 októberében a Fonyódi járásban.


A vádirat szerint a fiatalkorú gimnazista vádlott rendezett családi körülmények között élt. Példás tanulmányi előmenetelű, az iskolában tisztelettudó és jól teljesítő, nagy baráti társasággal rendelkező, a közösségi életben aktívan részt vevő fiatal. A balesetet idején még nem volt 16 éves sem – közölte honlapján az ügyészség.

Az elkövető 2022 októberében a Fonyódi járásban található otthonában iszogatott a barátaival, amikor eldöntötték, hogy a vádlott édesapjának tudta nélkül, az udvaron leállított, üzemképes, de rossz műszaki állapotú gépkocsival autózni indulnak.

A járművet végül az ittas elkövető vezette, mivel ő ismerte a környező mezőgazdasági területeket, míg öt barátja utasként tartózkodott a kocsiban. Az autóba csak az első két ülés volt beszerelve, ezért négy fiú hátra, egy matracra ült be, a biztonsági öveket egyikük sem használta.

A fiatalok egy kilométerre se jártak a családi háztól, amikor a nedves, füves mellékúton egy éles kanyarnál a vádlott nem tudta a körülbelül 50 kilométer per óra sebességgel közlekedő autót az úton tartani, és egy fához csapódtak. A baleset következtében az egyik hátul utazó fiú olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette, míg egy másik töréssel járó sérülést szenvedett.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a felelősségét vállaló, beismerő vallomást tett vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására és közúti járművezetéstől eltiltásra tett indítványt.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések